Prózák

Ágyás

Novella

Gyula ütemes neszre ébredt. Álmosan hunyorgott a hajnali félhomályban, majd ingerülten az éjjeliszekrényre csapott. Az üres borospoharat találta el, amely hangos koppanással landolt a parkettán. - A büdös életbe! - vágott rá szitkozódva az ébresztőórára, de a pittyegés nem szűnt meg. Dühösen zuhant vissza az ágyba. - Átkozott kukások! - dünnyögte. Amióta megszűnt a munkája, már négyszer csapott az éjjeliszekrényre miattuk. És egyszer sem a vekkert találta el, hanem a poharat vagy a szekrény sarkát. - Szerencse, hogy csak heti egyszer viszik a szemetet - gondolta. Próbált visszaemlékezni, kitolta-e a kukát tegnap este, de nem is érdekelte igazán, csak üres borosüvegeket szórt bele. Épp úgy, ahogy őt rúgták ki a gyárból, válogatás nélkül. Nem szelektáltak, ment mindenki. - Ki vesz manapság bútorokat, amikor már borra is alig jut? Az egész gyár mehet a szeméttelepre. - Visszaaludni már nem tudott, fásultan bámulta a plafont. Nem volt kedve felkelni, a feje sajgott az esti bortól.- 


Megint leütötted a poharat? - Felesége lépett a szobába, gúnyos mosollyal az arcán. - Csoda, hogy még egyben van. Ma végre felkelhetnél időben! Át kellene nézni a garázst, a makettjeiddel van tele. Lassan bejárni sem lehet a sok doboztól. Micsoda bűz! - Tünde nem várta meg, amíg férje morogni kezd, és hátat fordít neki, gyorsan elhúzta a függönyöket, szélesre tárta az ablakot és elviharzott.

- Már megint cseszeget, igazán békén hagyhatna! - gondolta Gyula, amíg lomhán odamászott az ablakhoz, hogy visszahúzza a sötétítőt. Már egy ideje hidegen hagyta évekkel ezelőtt gyűjtött makettjeinek a sorsa. Csináljon velük Tünde, amit akar. Feleségére gondolt: - Talán igaza van, és összeszedhetném magam. - Félt belegondolni, mi lenne, ha Tündét is elküldik. Kinga szeptemberben kezdi a főiskolát, Gergő pedig a középiskolát, és ott a kocsitörlesztés is. A mostani viszonyok között úgyse találna munkát, különben is, pár évvel nyugdíj előtt ki alkalmazná?

Visszabújt a takaró alá, legszívesebben elsüllyedt volna a párna- és ágyneműtengerben.
- Majd holnap azért körbenézek a neten, hátha találok valami munkát - noszogatta magát, de tudta, hogy leragadna a híreknél, pedig semmi kedve a vírushelyzetről olvasni. - Talán már sose lesz vége - gondolta -, beledöglünk mind. Lehet, a szomszéd Pistának van igaza, és ez már a harmadik világháború. Jó kis biológiai fegyver, eltüntetik, aki már munkaképtelen, ne szívja el mások elől a levegőt. Talán a maszk is azért kell, hogy kevesebb levegő fogyjon. A végén nem a vírus fojt meg, hanem ezek az intézkedések. Az oltóanyaggyártók meg hadd gazdagodjanak, amíg rajtunk kísérleteznek. Aztán választhatsz, hogy a vírus öljön meg, vagy a kísérleti nyúlból zombi-birka leszel.

- Apaaa! Miért nincs net? Kezdődne az online órám! Nincs kapcsolat! - Kinga ordibálása zökkentette ki eszmefuttatásából.
- Lehet, hogy Tünde nem fizette be a telefonszámlát és kikapcsolták az internettel együtt? - futott át agyán a gyanú. - Ááá, előbb fizetné be, mint a törlesztőket, csak hogy netezhessen.
Kikecmergett az ágyból, szédelegve magára vette a tegnap földre hányt gönceit, közben azt remélte, amire kitámolyog a szobából, megoldódik az ügy.
- Apaaa! - hallatszott Kinga egyre sürgetőbb hangja. - Nincs elérhető hálózati kapcsolat. A csatlakozásokat már megnéztem, rendben vannak. Hívd a hibabejelentőt! A mai órát már buktam. Mindegy, majd elkérem chat-en, ha egyáltalán visszajön a net. Phű, már megint piaszagod van! - Kinga elfordította grimasztól eltorzult arcát, és a hűtő felé fordult. - Nincs semmi normális kaja - nyugtázta dühösen és becsapta a hűtőszekrény ajtaját. - Ebben a házban már enni se lehet.
- Vigyázz, ne húzd ki nála a gyulát! - kuncogott Gergő anyja szavajárását ismételve. Arcán elégedettség tükröződött, mint aki egyáltalán nem bánja, ha egész délelőtt net nélkül maradnak.
- Nem működik a vezetékes telefon sem - morogta egykedvűen Gyula és lecsapta a kagylót. Így nem tudom bejelenteni a hibát.
- Akkor hívd őket mobilon! - rántotta meg a vállát Kinga.
- Pár hete lemondtam a szerződést. Úgyse keres senki, amúgy is, itt a vezetékes - vonta meg a vállát Gyula és közönyösen a szobája felé vette az irányt.
- Hát, ez remek! - kiáltott Kinga távozó apja után. - Legszívesebben szedném a sátorfám, és odacuccolnék Andiékhoz! Asszem, el is húzok, már elegem van! Persze ha nem lennénk ilyen csórók, lenne egy valamirevaló telefonom mobilnettel! - harsogta. Hogy nyomatékot adjon elégedetlenségének, olyan erővel vágta be maga mögött a bejárati ajtót, hogy megremegett a fal.

Gyula a plafon repedésére vetett egy futó pillantást, közben hallgatta a beszűrődő monológot: "Anyám egész nap dolgozik, apám meg vagy iszik vagy döglik az ágyban, kaja semmi ehető, most meg már wifi sincs. Vége lehetne már ennek a vírushisztériának!" Gyula legszívesebben visszavágott volna pimasz lányának, volt idő, amikor pofonnal is megjutalmazta az ilyen beszólásokat, de most a hasogató fejfájás miatt visszafogta magát.
- Talán maradt még egy üveg - motyogta, miközben ruhásszekrénye alján kotorászott. Amióta Tünde a közös életükből a szomszéd szobába költözött, nyugodtan iszogathatott saját kis fészkében. Azért megszokásból még elrejtette a palackokat a ruhák között. Nem mintha itt Tünde nem találta volna meg, inkább saját maga elől dugdosta őket. De az elmúlt hetekben nagy szüksége volt a folyékony vigaszra. Tünde cinikus megjegyzései ingerültté tették. Pedig nem csak őt küldték el, az egész gyár lehúzta a rolót. - Hová tehettem? - Gyula egyre türelmetlenebbül ásta bele magát a szekrénybe. - Talán elfogyott mind?

­- Apa, akkor most nem kell tanulnom? - kiabált Gergő a nappaliból. - Addig tévézek, amíg nem lesz net - tette hozzá választ nem várva. - Tévé talán van.
Gyula a kiszórt ruhakupac közepén morgott valamit a digitális oktatásról, meg a birkaképzőről, és eszébe jutottak az egyetemi évek. Nagy álmokkal és lelkesedéssel indult munkát keresni mérnöki diplomájával, és hová jutott. Milyen szánalmas, már nem a munkát keresi, hanem az utolsó üveg bort, amit utolsó fizetésének utolsó forintjaiból vett. Az is lehet, hogy már utolsó sincs. Talán Tünde csente el a szekrényből, hogy bosszantsa. Vagy csak rosszul emlékszik, és már túl van az utolsón. Szinte már mindent kipakolt, még az egyetemi nyakkendője is előkerült a kupacból egy kertészeti magazinnal együtt.

Mindig is szeretett volna kertészkedni, de nem jutott rá ideje, később a három műszak elvette minden energiáját és lemondott álomkertjéről. Pedig gyakran elképzelte a teraszukról nyíló kilátást: a magnólia fák árnyékában húzódó ösvényt, melyet mozaikokkal díszít, a kert végében a fűszernövényágyást, a pázsittal szegélyezett csobogót, a színes virágtengert a smaragd tuják ölelésében. - Kár, hogy parlagon maradt a kert - gondolta.

Csüggedten vette ki a szekrény utolsó tartalmát, egy fadobozt. Már nem is emlékezett rá, mit tartalmaz és mikor keveredett a kacatok alá. - Ebben biztos nincs az üvegem - állapította meg és csalódottan félrelökte a faládikót. Végignézett a kiszórt kupacon, és beletörődve vette tudomásul, hogy nincs utolsó. A ruhák és göncök halmai mellett a gyötrelem súlya nehezedett rá, szorította a mellkasát. Szeretett volna elbújni, megsemmisülni.- Talán csak nem vettem észre - gondolta, és reménykedve kezdte visszadobálni a kacatokat a szekrénybe. A fadoboz kiesett a kezéből és tartalma legyezőként terült szét a földön. Megsárgult képek hevertek egymáson. Tanúi a múló időnek. Egyikről harminc évvel ezelőtti önmaga tekintett vissza egy boldognak tűnő menyasszonyt ölelve. A fotót bámulva eltűnődött, vajon harminc éve sejtette, hogy idejutnak? Eltűntek a kedves szavak, az ölelések helyett inkább egymásba csípnek. Pedig rajta nem múlott, Tünde viselte egyre nehezebben, hogy megivott egy-egy pohárkával. De bor nélkül hogy emésztette volna meg, hogy tervező mérnökből gyári munkás lett? Akkor még nem tudta, hogy van lejjebb is. - Hát, a lecsúszás véget ért, már a gödör alján vagyok, innen már nincs lejjebb - gondolta. Mintha kiásott sírgödörben feküdne, és mozdulatlanul várja, mikor szórják rá a földet. Úgy érezte, minden szétesett körülötte, és fogalma sem volt, hogyan kecmereg ki ebből a helyzetből. Ha egyáltalán akar, mert már ebben sem volt biztos.

Egykedvűen szórta vissza emlékeit a dobozba. Egy fotó kicsúszott a kezéből és mementóként hullott az ölébe felkavarva az emlékek poshadt állóvizét. Ismerős, megkeseredett arc nézett vissza rá, tekintetéből düh és mélabú szivárgott. Olyan ember arcára ül ki ez a vonás, aki belefáradt az önigazolásokba és a kudarcokba. - Talán ez az utolsó kép apámról - tűnődött. Az emlékezetében is így maradt meg, fásultan, belefáradva a világ iránti haragba. Korán kilépett az apaszerepből, még iskolás volt, amikor otthagyta őt és anyját egy másik nőért. Bár tartották a kapcsolatot, viszonyuk sosem volt felhőtlen. Viszonylag fiatalon vitte el az infarktus. - Mennyi is lehetett? - Gyulának összeszorult a torka, amíg apját bámulva számolta az időt. Épp annyi volt, mint most ő. A temetésén megfogadta, neki jobb élete lesz, ő felelősséget vállal és nem teszi tönkre magát örökös ellenségeskedéssel. - Hát, nem sikerült - vallotta be magának és egyben apjának is. - Nem esett messze az alma a fájától - gondolta, miközben a fotót tuszkolta vissza a dobozba. Ilyen apával nem is csoda, hogy ő is itt tart. Gondolataiban a harag és az önsajnálat viharfellegeit lenge fuvallatként követte a megbocsátás és az elfogadás fátyolfelhőzete. Gyula ebből nem sokat észlelt, tudatát sötét éjszaka borította. Talán egy halvány rezdülés árulkodott csak a lelkében zajló változásokról.- Akkor ennyi volt? - kérdezte egy hang belül. - Nézz már magadra! Akkor buksz el, ha most feladod! - A felismerés atyai pofonként csattant az arcán. Hosszú idő óta először érzett magában erőt, hogy bebizonyítsa, ő ennél többre képes. Látta elúszni a viharfelhőket, a gödörbe biztatóan kacsintott a Nap. A szekrénybe sietve pakolta vissza emlékeit, de mozdulataiban már egy gondos kertész lelkesedése tükröződött, aki épp a remény magjaira hord földkupacot.

- Gergő, átmegyek Pista bátyámhoz! - rontott ki a szobából, mint akit kergetnek. - Hívnom kell a hibabejelentőt. Talán estére már lesz internet. - Addig keresd elő a garázsból a makettjeimet! Elcserélem őket palántákra.