
Lélekmozaik
Molnár-Kozma Alexandra írásai
Időfutam
veretes lovakkal nyargalnak a percek
tekintetem az óralapon hasal,
megint elvétettem, nem kellene
versenyt futnom sajgó időficammal.
egyszer utolérem, sőt megnyerem majd
ha lódulva
veszem fel a ritmust,
lendületem
felülkerekedik, szárnyakra kap
már látom
magam, a bajnok pegazust.
addig
számtalanná olvadnak a körök
pörög a
percmutatóvágta
de mi lesz
majd, ha a versenyből
egyszer s
mindenkörre ki leszek zárva?
- annak, kit
az idő végleg leköröz,
vigaszdíjként
ott az időtlen pálya,
majd a
playback-kel elidőzhet -
úgy megállnék
egy szusszanásra
feladom, ha
bedobom a kantárt?
belegebed,
ki az idővel versenyre kel.
s ha az idő áll, csak én loholok
időtállóan
magamat kergetve?
veretlen pegazus
paripán
suhan el az óralapról tekintetem
Léleköltések
Léleköltések a szavak,
melyekkel gondolataimat
összefércelem.
Néhányat papírra varrtam,
gyakorolni a keresztszemes
rímzést. De kell még valakinek
hímzett poéma, vagy csak patchwork sóderek?
Fejtegetéseim fonalát
egymásba kö-l-töttem.
Bele ki kötne, hol a fonák?
Hiszen úgy tű-nik, a sima a
fordított,
s a fordított a sima ma már.
Hogy hol a minta? Szőttesem k-ölteni
EGY a szabály: szívszálat sodorni
r-égi cérnával, majd befűzni fÉNy
árba.
A k-elmenemesítés kinek férc,
kinek varázs.
e-Lég vagyok
Leltár
Vissza a Feladónak
Tudatom ablakszemeinek
pillantásával olykor
látom megnyilvánulni a
megnyilvánulatlant: Isten alkot.
Nézd csak a szem(eim)ben elnyúló
fasort!
Felhőhabot nyaló
szinuszhullámrajzok a térben,
vagy mint a létsíkra ragasztott
dimenzióbélyeg.
Isten postára adott képeslapja
vagyok.
Testem lapján lelkem tér-kép
Isten üzenetével:
Vissza a Feladónak!
Időkaparta felirata elmosódott bolyongásaim
közben,
de lükteti minden
megnyilvánulatlan.
Lelkemben visszhangzik az
útirány,
ördögi szonárfrekvenciák sem
téríthetnek el.
Feladómhoz univerzumokon át is
visszatérek.
Talán csak álom a posta, talán nem adtak fel soha,
és hogyha eljön ébredésem, ott
találom magam
Istenem fényingének a zsebében.
kÖrök
Leteszi terhét, kikötött a ma,
csomagja enyém, mérlegen a nap.
Zárul a szemhéj, derűit viszem,
gyöngyös kagylóbél napomnak kincse.
Szuszog a holnap, méhében a lét.
Álomfiókba szétszórt gondokat pakol az éj.
Ágy alatt maradt, elnyűtt gondolat
terveit szövi, engem kóstolgat.
S csak dünnyög, mormol, duruzsol, igéz.
Csitt! hisz itt vagyok, mind itt vagyunk még.
Alszik a holnap, még bármi lehet,
már érik a mag, a kisded reggel.
Csak várok csendben, míg megszületik,
a Most van bennem, s a Most lesz mindig.
K-örökké tágul a várandós ma,
mit a holnap szül, a tegnap fogant.
Én vagyok a pont a kör közepén,
a vajúdás és a megszületés,
a magot vető, és learató.
Míg ajkam partjait mossa a szó.
BolyGÓL
Égi pályán
rózsaszín márvány
partjelző
felhőszegély.
Égalj kispadra,
gurul a Nap-labda,
piheni zárómeccsét.
Térfélcserére,
csatár-csillag
cselére
treníroz az est.
Hátráló praktika,
Merkúr-Vénusz
taktika,
a tempó kedélyes.
Uránusz bikázva
a 11-est bevágja,
a mérkőzés szoros.
Mars kihagyja,
Vénusznak passzolja.
8:8, becsorog a Hold.