Magamról

Molnár-Kozma Alexandra a hivatalos nevem, de az elmúlt évtizedben csak Anyának hívtak. 41 évvel ezelőtt voltam olyan bátor, hogy színre lépjek az "élet" című színdarabban.

Az első jelentősebb szerepem helyszíne a hajdani Berzsenyi Dániel Főiskola volt, 2007-ig itt játszottam a maximalista, folyton tanuló, elismerésre éhes főiskolás szerepét. Kommunikáció és magyar szakos diplomám azóta is türelmesen várja, hogy eljöjjön az ő ideje.

A következő szereplésem 2010-ig őszéig tartott a Szombathelyi Televízió színpadán, ahol a webszerkesztő titulust írták a nevem mellé.

Az elmúlt tizenkét évben pedig az eddigi legnehezebb, de egyben legszebb szerepemet játszom, négy gézengúz fiacskámnak igyekszem a legjobb anyukája lenni. De eljött az idő, hogy levessem a "csak anya" szerepet is. Ebben segít régi szenvedélyem, az írás. Emellett korrektorként segítek a gondjaimra bízott szövegek csinosítgatásában.

A Maradok #Vers #Dal Háló oldalán, illetve A Hetedik irodalmi folyóiratban olvasható egy-egy velem készült interjú, melyekben bővebben mesélek az írással való kapcsolatomról, a kortárs költészetről alkotott véleményemről.

A Lélekmozaik és a Rezdülések kötet versei az elmúlt évek önismereti munkájának a gyümölcsei, egy részük képvers, a többi képes vers. A vizualitás táncba hívja az olvasót, és magát a szöveget is, a versszöveg ezáltal megmozdul, kilép a hagyományos formavilágból és felveszi a tánclépéshez a mozdulatot. Amikor a kép és a vers megfogja egymás kezét, kezdődhet a tánc. A költészet a "színjátékom" fénye és zenekara. Mert "...minden szó hangjegy, és a vers / létünk dalához néma partitúra." (Tóth Krisztina: A tanítvány)

Verseim, novelláim lelkemen átszűrt felismerések, nézőpontok. Azt üzenik: a szeretetet, a boldogságot, a bőséget, a problémáidra a megoldást ne a külvilágban keresd, hanem befelé figyelj! Találd meg Önmagad, és megtalálsz mindent!