Prózák

Címzetes kígyó

Novella

"A pikelyes hülők közé tartozik a parlagi vipera egy alfaja. Kizárólag Magyarországon fordul el fokozatosan védet állat. Természetvédelmi értéke 1.000000 millió forint. A gyepes előhejeket kedveli az alföldön és a hanságban találkozhatunk vele. Színe szürkés vagy sárgásbarnán cikcakkos. Meglehetősen rövid kb 50 m hosszú marása rendkívüli hatása egy méhcsipésnek felel meg. A fiatal példányokal izeltlábuak táplálkoznak a kifejletek kisemlősöket madárfiókot is zsákmányolnak. Egyéves szülinapjáig havonta vedlik utána háromszor ritkábban. Októberben téli álmot alszik áprilisban ébred. Párzás után száz napig 4-16 tojást rak. Az utodok gyakran már az anyából kikelnek."

- Kisfiam, ezt honnan másoltad? Azt hiszem, jobb lenne újból nekiugrani. De akkor se lenne se füle, se farka, ha olvashatóan írod! - kiáltom kissé sokkos állapotban, és közben nem tudom eldönteni, sírjak vagy inkább nevessek harmadik osztályos fiam szövegalkotásától, pontosabban másolásától, a helyesírásról nem is beszélve. Magyartanári diplomám most biztosan pironkodik a fiókban. Pedig ideje lenne elfogadnom, van olyan alma, amelyik messze pottyan a fájától. (És épp egy viperát talál el a fűben.) 

- Nem írtál címet, nem derül ki a szövegből, pontosan melyik állatról van szó! - kiabálom át a gyerekzsivajt abban reménykedve, hogy elér a címzetthez. Közben próbálom kinyomozni, a szebb napokat is látott füzetet melyik tantárgy tudhatja magáénak. Borító híján jobban járok, ha a classroom-ban nézek utána a mai feladatok közt.

Ma már negyedszer próbálok kikeveredni meggyötört füzetek viharos betűtengeréből. A több erőszakot is elszenvedett origami papírhoz inkább hasonlító lapok labirintusából ma másfél órán belül szabadultam két főre számolva. Csúcsidő, mire vége a digitális oktatásnak, biztosan élen járok a jelolvasásban, legalábbis az egységnyi idő alatt értelmezett betűhányadékok számát tekintve. Meg sem próbálom kiszámolni, a tanároknak mennyi ideig tarthat egy osztálynyi ellenőrzés.

- A helyesírási hibákat is javítani kellene, így nem fotózom be! - kiáltom el magam újból, és jobbnak látom, ha a hangom után küldöm magam. Hiába gyakorlom eleget, orgánumom még nem ugrotta át négy férfigyerek összhangzatának felső határát. Amúgy az elmúlt három hétben beletörődtem már, hogy csak engem érdekel a digitálisan elszenvedett házi feladatok sorsa.- Barni, gyere légy szíves, neked kiabálok!

- Miért, már kész vagyok mindennel - kapom a nyegle választ egy playmobilkupac alól.- Gyere javítani, és még címet se adtál! Mi ez tulajdonképpen, környezetismeret vagy fogalmazás?- Milyen fogalmazás? Környezetre kellett írni egy őshonos vadállatról - veti oda Barni, némi felháborodással a hangjában.- Biztos vadállat volt a feladat, és nem vadon élő? Különben sem derül ki, miről írsz, ha még címet sem adsz! - rovom fel ismét a hiányosságot.

Már ismerős a forgatókönyv, párszor még ugyanazokat a köröket kell futnom - bevetve az összes érvelési módszert -, mire elérem, hogy újból nekiugorjon a feladatnak. - Mi volt a forrásszöveg? Wikipédia?

- Nem tudom, csak beírtam a google-ba, hogy őshonos vad, vagy micsoda, aztán kidobta azt a kígyót.

- De mi a pontos neve? - kérdezem egyre ingerültebben. - Gyere végre, és javítsd ki a hibákat!

Barni kelletlenül elindul az íróasztal irányába, arcára grimaszként ül "az elegem van a tanulásból" érzés. - Rákosi vipera - hallom kis idő múlva a választ a laptop mögül.

- Szerintem egyszerűbb lenne, ha elölről kezdenéd! Szólj, ha végeztél!- Remek, feleslegesen csináltam - morog Barni, és a füzetet többször is az asztalra csapja.

Most ismét szemtanúja lehetek, mi viseli meg szegény füzeteket annyira, hogy még a borítójukat is elhagyják.

Attól tartva, hogy harmadik nekifutás is vár ránk, ha nem segítek, félbehagyom a főzést, úgy néz ki, ma is estebédünk lesz. Áttornázom magam a lábasok mezején, amivel két és fél évesem aknásította a konyhát. Ezernyi teendő gondolata suhan át rajtam, mire megérkezek viperával barátkozó fiamhoz.

- Még mindig nem látom a címet! Írd már le nagy kezdőbetűvel, hogy Károlyi vipera! - adom ki az utasítást egyre feszültebben.

- Anya, nem is károlyi, hanem rákosi! - pontosít Barni.

- Akkor rákosi, csak írd már, dél van és még nem végeztél! Öcsédnek még hátravan a matek.

Közben azon tűnődöm, vajon miért vedlett rákosi időközben károlyivá. Talán freudi elszólás, de nincs időm rájönni, csengetnek. Biztos a postás.

- Miért kapcsoltad be a tévét? - kapom rajt Barnit, amint visszatérek a szobába. Ráadásul a híradó megy, a rémhír-adó, ahogy én hívom, élén a járvánnyal. - Elmondtam már párszor, nem nézhetsz híradót, nem neked való! Különben is, tanulás közben nem tévézünk!

- De már befejeztem! - rántja meg a vállát Barni, és továbbra is meredten bámulja a tévét.

- Akkor olvasd fel, kérlek, amíg kibontom a levelet!

Amíg a borítékkal birkózok, eljátszom a gondolattal, hogy ezúttal nem kell újrakezdeni, nem kell helyesírást sem javítani, végtére is csak másolásról van szó. Talán most már az is kiderül, milyen állat is ez a károlyi, vagyis rákosi vipera.

Barni nagyot sóhajtva belekezd. És ezúttal nem marad le a cím: A koronás vipera.