Csendet!

Novella

- Csendet szeretnék! Nem csak szeretnék, akarok, sőt, követelek! - üvöltöm teli torokból, hátha eljut a fülkagylókig ebben a zsivajban. - Kérem vissza a csendemet! - hüppögöm. Toporzékolok is hozzá, hátha ezzel elérem, amit szeretnék. Óvodás fiam arcán huncut vigyorral konstatálja, anya megőrült. A többinek nem érem el az ingerküszöbét, rezzenéstelenül folytatják a versenykiabálást.

Eljátszom a gondolattal, milyen jó lenne, ha letölthetnék néhány megányi csendet a kozmikus merevlemezről. Kevés is elég lenne, sokszorosítanám, ha nem írásvédett. Ha az üzletekben nem, legalább a webáruházakban illene tartani belőle. Igaz, a piacon most túlkínálat van, az emberek felhalmozták, mint a lisztet, a cukrot és az élesztőt. Ha kapnék csendet, élesztővel hatalmasra keleszteném. Egy részét eltenném kovásznak a neszesebb időkre, a többiből sütnék mákuss patkót. A gyerekek biztosan örülnének a psztkótának is hecsendli lekvárral. A csend a konyhában széles körűen felhasználható. Például csendvics készítéséhez. Halk-onzervvel tálalnám. Már hallom, amint hangtalan falatozzák, zene füleimnek.

Az én hibám, tartalékolnom kellett volna. Vagy legalább észrevenni, hogy elhasználtam mind. Hiába, nem vagyok bespájzolós alkat. Esetleg kérhetek kölcsön. Becsengetek a szomszédba, megkérdezem, köl-csönd van? A tányércsörömpölésből ítélve náluk is elfogyott. Az asszony épp most indult el egy jókora bőrönddel. Biztos nagy adagra van szüksége, ha ekkora koffert visz. Utána szaladok, hátha elárulja, hol szerzi be. Hej, de sietős, már nem érem utol. Majd megkérdezem a férjét. Látom, indul valahová.

- Jóska bácsi, maguknál is elfogyott a csend? - kiabálok utána, de hangom az elmúlt hetekben kissé megkopott, mint a bakelitlemez a nonstop keringőtől. - Hová mehet vajon? Talán fű alatt szerzi be egy csomagtartóból? Inkább nem keveredek bele alantas ügyletekbe. Tisztességes állampolgár lévén csak áfás csendet vásárolnék.

Jobban járnék a letöltéssel, legálisan ez a legjobb ár-érték arány. De elfelejtettem a jelszót. Kénytelen vagyok felhívni az ügyfélszolgálatot. Ott talán sikerrel járok, feltéve, ha hallok valamit ebben a ricsajban.

- Csendet kérek! - ordítom abban a reményben, hogy néhány pillanatra lejjebb veszik a hangerőt.

- Akkor miért üvöltözik? - kérdezi egy hang a vonal túlsó végén.

- Elnézést, a gyerekeknek kiabáltam. - Csak csendet szeretnék! - sóhajtom.

- Mennyit akar? Többféle kiszerelésben kapható. A maxi csomagot gyerekeseknek ajánlom, a midit házaspároknak, a minit pedig kutyásoknak.

- Négy csomag maxit kérek - csillan fel a szemem.

- Elnézést, most látom, az elfogyott. Az elmúlt hetekben nagy volt rá a kereslet. Tudja, a digitális oktatás.

- A midi meddig tart ki? - kérdezem csalódottan.

- Hát, felhasználótól függ. Mennyit szoktak veszekedni?

- Hát, szinte folyamatosan - mondom félszegen és közben a tesztoszterontúltengésre gondolok. De hát négy fiú között ez talán nem olyan kirívó - állapítom meg magamban.

- Állandóan veszekednek? - teszi fel a kérdést csodálkozva az ügyfélszolgálatos. - Ilyen esetekben a midi kevés. Ha csendet szeretne, azt tanácsolom, költözzön külön vagy váljanak el! - jegyzi meg gúnyosan, majd lecsapja a kagylót.

Én meg itt maradok csend nélkül, leforrázva. Csak arra vágyom, hogy a gyerekzsivaj lehűtse a fülemben sistergő szavakat.