Neve(d)lés

Mit tehet egy szülő, ha tízéves csemetéje gyökeret vert az asztal alatt, és nyilvánvalóan nem bújócskázik, hanem egyszerűen szeretne láthatatlanná válni az egyre morcosabb szülői tekintetek elől? A legfontosabb, hogy megpróbálja a gyermeke szemével látni a helyzetet. De ehhez előbb le kell vedlenie a szülői szereppel együtt járó kontrollkényszert, a tehetetlenséget és a frusztrációt. Csak így válhat szülőből újra gyermekké, hogy aztán valóban felnőttként tudjon reagálni. Elképzelni könnyebb, mint megtenni. Tízévnyi gyakorlás után akár sikerrel is járhat, egyszer-egyszer.

Ennyi év után már nem nehéz felismernie, hogy drága gyermeke most nem azért vonult önkéntes száműzetésbe, mert rossz fát tett a tűzre. Ő legszívesebben a könyveit vetné a tűzre, élvezettel nézné, ahogy a lángnyelvek lassan magukévá teszik a matekfüzet számsorait. A szöveges feladatok sercegése édes muzsika volna a füleinek. Izgatottan nézné, ahogy felszisszennek a környezetkönyv tóparti állatai, igaz, a békák és a gázlómadarak jobban szeretik a vizet, de ezúttal nem könyörülne rajtuk. 

– Domi, már egy órája lapítasz az asztal alatt! Mikor óhajtasz végre tanulni? 

A türelmetlenséggel átitatott anyai hang úgy zökkenti ki az álmodozót, mint békát a gólyakelepelés. – Hát miért nem érti meg? Soha! Sokkal jobb dolga volna ennél. Csaknem nyolc órát görnyedt az iskolapadban, miért kellene még a nap hátralevő részét is könyvek társaságában töltenie? Inkább itt dekkol estig. Hétfőn az iskolában hagyta az összes tankönyvet, de csak félig vált be a terve, apa így is kikérdezte angolból. 

– Domi, válaszolnál végre? Mit kell még tanulnod? A házi feladatokat megoldottad?

A némaság burka lehetne láthatatlanná tévő köpönyeg is. Miért nem hagyják már békén? Tudja is ő, mit kell tanulni! Nem írta fel, és amúgy sincs hozzá kedve. Bezzeg most csendben vannak az öccsei, pedig jól jönne, ha magukra vonnák anyáék figyelmét egy kis összekapással. Addig kiosonna az asztal alól, hogy biztosabb rejtekhelyet keressen. Még pár perc, és elfogy anya türelme. Ha nagyon mérges lesz, apa is közbelép. Akkor biztosan vége a bujkálásnak.

– Domi, utoljára szólok! Gyere tanulni! 

Na tessék, kezdődik a fenyegetőzés. Mindjárt az következik, hogy "így nem marad időd játszani", aztán: "nem lesz telefon", majd: "egy hét csokimegvonás". Nem kell neki csoki, hányingere van a tanulás gondolatától is! Csak ne piszkálnák, ellenne ő itt csendben az asztal alatt.

– Domi, kisfiam! Gyere elő, segítek, csak mutasd, mi a feladat! 

Ezzel egyszer már behúzta anya a csőbe. Méghogy segít! Segít elővenni a könyvet, aztán mégis tőle várja a megoldást. Ha megoldaná helyette, még elő is jönne. De környezetre és angolra tanulni kell. Ott a szolfézs is. Gabi néni holnap leordítja a fejét, ha nem tudja a dalt szolmizálni. Hogy ő mennyire utálja… az egészet.

– Domonkos, ne kelljen még egyszer szólnom! 

Anya hangja cseppet sem kedves. Ez az a pont, ahol az éppen aktuális hangulatától függően vagy a főzőkanalat hozza, mutatva, hogy nem lesz rest rendeltetésétől eltérően használni, vagy idegesen kiszórja a könyveit a táskából, nem éppen bársonyos hangeffektusok kíséretében. Ő nem fél, tudja, hogy anya csak tehetetlenségében folyamodik ilyen eszközökhöz.

– Jól van, Domi, nem szólok többet! Elmész holnap tanulás nélkül. Próbáld ki, milyen érzés, amikor a tanító néni felszólít, és te nem tudod a választ! A többiek talán ki is nevetnek. Az egyes nem mutat szépen, és nehéz lesz kijavítani. Ha valóban ezt szeretnéd, maradj csak ott az asztal alatt. 

Hát jó, beadja a derekát. Mégsem hagyhatja, hogy kinevessék! És lebukni se szeretne. Gabi néni kiabálásától pedig kirázza a hideg. Akkor inkább összeszedi magát. De anya nehogy azt higgye, hogy ő nyert. Majd szépen itt, az asztal alatt megírja a matekházit.

És egy kéz csendben elindul az asztal alól, hogy megkeresse a tolltartót és a matekcuccokat. Hol is vannak? Ekkor valaki ott fenn megsimítja a kóbor praclit, és belenyomja a füzetet. Gyorsan visszahúzza, neki nem kell a segítség, anya hiába próbálkozik. Durcás arca azonban szembetalálja magát egy megértő, szeretetteli tekintettel. Ha ő nem bújt elő, hát anya költözött le hozzá egy zseblámpával. 

Egész mulatságos így házit írni. És anya nem csapta be, tényleg segít. Elmagyarázza, amit nem ért. Örül, hogy nem kiabál, és büntit se kap a bújócskáért. Holnap is bevetné ezt a módszert. Aztán eszébe jut anya arca. Inkább mégsem. Olyan jó fej! Még egy kocka csokit is hozott, hogy könnyebben menjen a tanulás.