Blog

Belső zarándoklatom gyümölcsei prózahéjban

Az önazonosság lovasai


- Látom, megint itt vagy! A lovarda hamarosan zár, menj haza! Biztosan keresnek már otthon. Egyébként miért nem a barátaiddal töltöd a délutánokat?

- Mindenki a telefonját nyomkodja, a szüleim is. Én szívesebben vagyok itt, a lovak között. Olyan gyönyörű ez paripa, mindig ilyenre vágytam! Amikor meséltem róla a többieknek, kinevettek, vagy nem vettek komolyan.

- Ez egy különleges ló. Az önazonosság lova. Kevesen tudják meglovagolni. Vagy meg sem próbálják, vagy átesnek a másik oldalára.

- Miért csak kevesen vállalkoznak arra, hogy megüljék?

- A zsigereikbe kódolt félelem miatt: ha önmagad vagy, megítélnek, máglyára küldenek, keresztre feszítenek, de jobb esetben is kirekesztenek. Akinek ez az ősi hiedelem csörgedezik az ereiben, nem vállalja a kockázatot, hogy egy kicsit is más legyen, mint a többi. Inkább elnyomja saját vágyait, valódi önmagát, hogy a közösség tagja lehessen. Az a hitrendszer vezérli, hogy csak akkor szerethető, ha megfelel a csoport normáinak. Vakon követ másokat, olyan uniformisra vágyik, amely nem az övé. Belebújik, de a lelke sajog. Boldogtalan, de maga sem tudja, miért.

- És mi a helyzet az átesőkkel, akik megpróbálják, de a másik oldalon kötnek ki?

- Ők a lázadók, akik felismerték az uniformizmus illúzióját. Elegük van az egyformaságból, és mindent megtesznek, hogy kitörjenek ebből. Bátorságban ugyan nem szűkölködnek, de túl nagy lendületet vesznek. A másság zászlaja alatt tüntetnek a norma ellen, de nem a saját vágyaik vezérlik őket, hanem az elégedetlenség. Jelenleg növekszik a táboruk. De ugyanazt csinálják pepitában: egymást másolják. Ők a másságból csinálnak divatot. Így lesz az eltérésből elterelés. Idővel majd felismerik, hogy kerülő úton járnak.

- És kinek sikerül megülni a lovat?

- Aki felismerte és képes értékelni magában azt, amitől más, mint a többi. Más, nem pedig másolat. Elégedett, és felszabadult. Nem lázad semmi ellen, önmaga ellen sem, és nem akar mindenáron kitűnni. Tudja, hogy lényegünket tekintve mind egyformák vagyunk, csak más-más árnyalatban, vagyis mindenki egyedi és megismételhetetlen. Ezért nem akar versengeni, sem másnak látszani. Önmagát adja, a saját árnyalatával gazdagítja a világot. És nem ítélkezik, elfogadja a többiek árnyalatait. Sőt, azért munkálkodik, hogy minél többen megtalálják magukban azt, ami ugyan más, de egyben különleges is, mert csak az övék. Mindenki ajándékkal érkezett, amit nem elrejteni kell, hanem kibontani.

- Miért érzem azt, hogy aki vállalja önmagát, annak le kell mondania arról, hogy a közösség tagja lehessen?

- Egyre többen válnak önazonossá, és hoznak létre olyan közösségeket, ahol az értékrendszer az egyforma, nem az egyenruha. A különböző színárnyalatok kiemelik, és nem elnyomják egymást. Mindenki hozzáteheti a maga színét az egészhez, és mindenki részesül az egészből. Ez a kölcsönösség kizárja a kizsákmányolást és a hatalmaskodást. Egy ilyen közösségben mindenki magán uralkodik, nem a másikon.

- Ez csak egy idea.

- Csak addig idea, amíg nem teszünk azért, hogy megvalósuljon. Miért nem próbálod meg? Legyél te az, aki elkezdi! Dobd le magadról a félelmeket, amelyek lehúznak, aztán ha már nyeregben vagy, maradj egyensúlyban. Miért rostokolnál magadba zuhanva, vagy tipródnál mások nyomvonalán, ha vágtathatsz is? Arra, amerre szeretnél. A közösség miatt pedig ne aggódj! Az önazonosság lovasai egymásra találnak.