Lélekmozaik

(K)Arcaim

Figyelem vágyaim -

akár az üveget karcoló ágak;

túlélték teleim pusztításait,

iszkoló gyávaságai hajtássá váltak.

Égbe mártani áhítom ágaim,

és róni üvegpalettára -

tán a magasság inspirálja

vagy gyökér szívta erő

- karcos álmaim.

Elengedek mindent, mi tovaszállna,

a le-vele-t utolsó táncra hívja a szél.

A maradó vágyak hajlékony ágak,

a szív üzen, s a kéz alkotni kész.

EKG-jelek a jövő ablakán

vonásaim, lüktető lélekkarcolat.

Törékeny őrzi a tör(öl)hetetlent,

fény rajzol időtlent arcomra.

Derengések

A megszülető naptól pirulós az ég.

Leválna már bennem elméről az Én.

Felhőkről a gondolatok vissza-visszanéznek

tudatomnak derengő, örök lény-egére.

Felöltött testet és ráolvadó időt

anyagtalan részem napszálltakor kinő.

Deres liliomfa ágán tanyát ver a lelkem,

s oldódik a mulandó a hulló levélkönnyben.

Szívlobbanás

Hangos a világ,

nem hallod a lelkedet.

Néha még kiált.

Ajkad elhagyó

jeges légkristályok közt

didereg a szó.

Hova tűnt a csend?

Elnémuló szívhangok

jelzik, hol keresd.

Hív egy tér-idő,

mely kihűlt álmaidból

dércsipkéket sző,

zúzmaramentét.

Már parázslik a lélek,

s fűt a reszketés.

Érzed, hogy hevít?

A fájdalompernyéket

sóhaj repteti,

szállsz velük te is...

s szem zugából csordogál,

kiolvad egy szív.

Élsz vagy félsz?

Kirándulni jöttünk mind a földre,

ki völgyet, ki hegyet mászni,

és meg-megállni közben,

fűszálat, felhőt megcsodálni.

Lehet, hogy keskeny az a híd,

amelyen vonatunk áthalad,

de a mélybe nézel, s felfal a szakadék,

vagy az égre, hogy lásd, még mindig süt a nap?

Fura túra az élet, az úton előre nem látsz,

csak hogyha hátranézel, értheted meg a mát.

Hogy tudod-e élvezni, te kezedben a döntés,

de csakis rajtad múlik, élni vagy félni jöttél?

A változás veled kezdődik

amelyben most élsz?

Burjánzik a gyűlölet,

bármerre is mész,

sötétségnek árama

félsz, hogy elsodor,

kapaszkodj az igébe,

s légy te a horgony,

megmentője lelkeknek,

fénnyel gyógyító,

homályban elveszettnek

karját kinyújtó.

Erre szólít a szíved,

az ész bár mást diktál,

szeresd, aki beléd rúg,

szeresd, aki bánt,

szeresd, aki elárul,

orvul csapdát ás,

s azt is, aki hazudik,

mondj érte imát!

Ne harcolj a gonosszal,

a jót erősítsd,

békés úton így lehet

csatát megnyerni.

Ne felejtsd el elsőként

magad szeretni,

a  változás a világban

veled kezdődik.