Az alkotói szándék szövésmintái vörös és Weöres-szőnyegekben

Esszé

Minden teremtmény, alkotás, megnyilvánult forma hordozza, magán viseli teremtője, létrehozója energiamintázatát. Az alkotó a szabad szándék jegyében mozgósítja teremtő erőit, amelyek beleszövik szőttesébe szándékának a mintáját. Az alkotó mint teremtett társteremtő szándékválasztása, motivációja egyrészt predesztinálja a megalkotott mű formális és energetikai minőségét. Másrészt - mivel a szerzemény a szerző képmása - elárulja, az hol tart önmaga megismerésének, megtapasztalásának a folyamatában. Ahogy Weöres Sándor írja: egyéniségét elveszítette-e már, s ha igen, lefelé vagy fölfelé1. A szándék szabadon választható, hiszen a Teremtő Forrás maga a határtalan szeretet, miért is korlátozná önmagát és kiáradásait? A szabad akarat a Forrástól való eltávolodás lehetősége, de az eredetre való emlékezéssel a visszatalálásé is. Aki a teremtési, alkotási folyamat legtisztább szándékát keresi, a Forrásig kell visszanyúlnia, és mindenekelőtt választ keresnie a kérdésre: mi lehetett a Teremtő szándéka a teremtéssel? Addig, amíg a válasz világossá válik a keresőben, számtalan formában és módon megélheti a teremtés nagyszerűségét, vagy éppen a termelés látszatélvezetét. Amint felismeri, hogy a Rész semmiben sem különbözik az Egésztől, törekvése is eggyé válik az egységes Egésszel, a benne élő Teremtő kristálytiszta szándékával: hogy megtapasztalja önmagát, a szeretetet, a teremtés csodáját, önmaga örökkévalóságát a mulandóban, a határok közé húzódott határtalanságot, a részek és az egész egymás közötti összhangját.

Minden teremtény a formátlannak a formába öntése, az időtlen vendégjárása az idő keretei között. És ilyen lehetne minden alkotás is. De mi történik, ha a forma tartalom nélkül marad, ha a hordozóból hiányzik az anyagtalan világ sugárzása2? Ha az alkotóban az egyén-feletti önvalót, az időtlen szubsztanciát a feledés homálya lengi körül, ösztönös teremtői szándéka a külső formára irányul és megreked az individualitásban. Vágyait az önmagával azonosított test, értelem vagy személyiség3 diktálja, mozgatórugójává a szereplésvágy, a hírnév, az elismerés, a talmi csillogás, az érvényesülés, az irigység, a kapzsiság, a hiúság kielégítése válik. De ahogy előbbre törtet az életben, úgy csúszik vissza önmagában4. Az egyéniségébe vagy az alá süllyedt alkotó önös szándékának megfelelően vörös szőnyeget vagy posztót sző. Felszíneset, sekélyeset, ha elszakad, nem marad utána semmi. A vörös szőnyeg az alkotó számára egy eszköz, halhatatlanságot remél tőle, maradandó boldogságot, de csak múló örömöket ad, tündöklést, tapsot, rangot vagy hasznot. Ha elvakítja a reflektorfény, és szándéka nem őszinte, rögtön kicsúszik alóla, és ő elbukik5. Elégedettséggel csak addig szolgál, amíg végigsétál rajta, aztán a taps már másé. Amint veszélyben érzi nagy-költőségét6, újra nekifut, mert foggal-körömmel ragaszkodna az elismeréshez, művét - mint valami feltűnő kiegészítőt - nem engedi el, hiszen vörös szőnyeg nélkül nem képes kitűnni pöffeszkedő személyisége. De saját érdekből senkinek sincs joga alkotni.7 Az ilyen alkotás nem teremtés, hanem öncélú termelés. És ha nem vigyáz, egyén-alatti kívánságai teljesülnek, újra ott találhatja magát az áhított szőnyegen, de már ormótlan sárcipőben8. A nagy fordulat az életében akkor jöhet el, amikor a "nekem mi jut" helyett a "mi fakad belőlem?" kérdést teszi fel. S ez elég ahhoz, hogy a bentről-fakadó fényes legyen és folyton tisztuló.9

Az egyénisége fölé emelkedett vagy erre törekvő alkotó szándéka tiszta forrásból táplálkozik: nem kapni, hanem adni szeretne, felemelni, újraszőve megőrizni. Szőttese idővel veszít a fényéből, de egyre értékesebb lesz10, mert rétegeibe beleszövi a múlhatatlant. Nem kiválóságra törekszik, hanem összhangra. Már felismerte, az összhang állapotában rejlik az öröklét.11 Mágikus szőnyege a magasba emel és varázsigéket áramoltat. Aki teremtő erőivel varázsszőnyeget szeretne szőni, le kell mondania a káprázatról. Olyanná kell válnia, mint a lámpa, mely nem látja önmaga fényét12. Nem lehet célja a lenyűgözés és a hivalkodás. A háttérbe vonul, és abban a hitben engedi ki kezéből a művét, hogy az gazdagítja a világot. Szőttese nem elvarázsol, hanem a magasba repít, ahonnan a csodák már észrevehetők. Nem elbűvöl és magához köt, hanem felszabadít, magasabb nézőponttal ajándékoz meg, rávilágít a lényegesre, táplálja és felébreszti a lelket. Az alkotó tiszta szándéka meghívó, mellyel az örök varázsigéket a szív terébe invitálja. Már előre hálát ad a látogatásukért. Mint szívélyes vendéglátó, lelkét alkalmassá téve13 várja a betérőket, hiszen rendezetlen térben az ajándékok beszennyeződnének. Tisztában van vele, hogy az áldás, hogy mágikus alapanyagokból szőhet, nem teszi kivételessé, nem ruházza fel címekkel, érdemekkel. Ő csak közvetítő, és ez szolgálattal és felelősséggel jár.

Egy varázsszőnyegszövőben az alázat munkálkodik alkotás közben, nem a haszonelvű termelés alantas vágya. Nem tömegek felemelésére vállalkozik, a varázslatot nem erőlteti azokra, akik még nem állnak készen befogadni. Ő viszont minden pillanatban készen áll, nyitva tartja szíve ajtaját angyalszárnyú vendégei előtt. Készen áll az alkotás vágyának a legtisztább ágyat megvetni. Nem retten meg, amikor a teremtésvágy felhajtóereje őt magát is hétköznapfeletti, időtlen tartományokba, a lélek mélységes magasságaiba repíti. Tudja, ha középen marad, nem eshet le. A félelem se tartja vissza, hogy műve elég szép lesz-e, tetszik-e majd, hogy sikerül-e elérni vele szívbeli szándékát, hogy a legfényesebb szálakat szövi-e bele, hogy a végeredmény valóban értékes lesz-e. Nem tart attól sem, hogy elmaradnak a különleges vendégek, véget ér a varázslat, és képtelen lesz újabb varázsszőnyegeket szőni. Tisztában van azzal is, alkotásai sorsát csak a szívén viselheti, sehol máshol. Nem teheti kirakatba, nem aggathatja magára mint valami érdemrendet vagy jelvényt. Hiszen amit életre hívott, nem az övé. Neki csak az a dolga, hogy az örök varázsigéket új formájú és mintájú szőnyegekbe szőve másokat is felemeljen, önfeledtté varázsoljon. Őt már felrepítette a szándék, jutalma az alkotás gyönyörűsége, de szőttesét nem tarthatja meg. Neki bőven elég a szívét betöltő melegség, a teremtésvágy, az önzetlen szolgálat öröme, a szeretet és a szépség keverékéből varázsolt felhajtóerő. A nevét mindig a legfinomabb, legvisszafogottabb fonallal hímezi bele, szinte láthatatlanul, és nem felejti el elvágni a szálat. Ha durva, harsány fonalat választ, és hozzáköti magát érdemeivel, címeivel, a varázsigék elillannak belőle, és a szőnyeg elveszíti (l)égiességét, a földön marad közönséges, vörös kárpitként.

Vörös szőnyegből van elég ma is. Számtalan formában és minőségben árasztják el a világot. Térhódításuk részben kiváló marketingjüknek köszönhető, részben a korízlésnek. Találkozhatunk kifényezett, csillogó intellektusszálakkal teletűzdelt vörös szőnyegekkel. Ha alkotójuk nem ékeskedne szövési tudományával, és nem tüntetné fel kasmírnak az akrilt, esztétikai értékekkel is szolgálhatna. Szépen szóló szószálai egy percre talán megsimogatják a közönséget, de az végül ott marad kielégítetlenül, mint aki kapott is, meg nem is. Aztán vannak összecsapott futószőnyegek. Alkotójuknak nincs szüksége arra, hogy páváskodjon érdemeivel, rajongókból így sincs hiány. Őt pedig nem hajtja a vágy, hogy jobbat, s jobban alkosson, hiszen láthatólag ennyi is elég. És jelen vannak azok is, akik alkotásukat nem a kifutóra, inkább a piacra készítik. Kofa módra kínálgatják portékáikat, bármit megtennének, hogy felkeltsék az érdeklődést, hogy a haszon reményében vásárlásra ösztönözzenek. Arénakifutókban pedig a vörös posztó dívik, ezeket olyan alkotók szövik, akik indulataiktól próbálnak szabadulni és abban lelik örömüket, ha lobogtatva másokat is felháboríthatnak, megbotránkoztathatnak. De teremnek vörös szőnyegnek készülő, ám végül lábtörlővé váló műremekek is, melyek a vörös színüket legfeljebb a beleszőtt trágár, arcpirító szószálaktól nyerik. Alkotójuk sáros cipőben tetszeleg beszennyezett művén, üdvrivalgást várva. Nem meglepő, ma már talál olyan tapsolót, akinek ennyi is elég, akit szeretetéhsége, alantas érdekei vagy látszatkapcsolódásai vezetnek hajbókolásra. Ahogy a zsák a foltját, úgy találja meg a vörös szőnyeg a közönségét. Nemcsak az alkotónak alig nevezhető termelők, hanem a rajongók is kapni akarnak, elvenni azt, ami számukra elérhetetlennek tűnik. Viruló szimbiózis ez, a szőnyegszövés művészetének rákfenéje. Addig harapózik, amíg a kínálat vagy a kereslet oldalán nem történik változás, transzcendens törekvés.

Aki nem lát tovább a látszatnál, annak úgy tűnhet, ma már nincs szükség újabb varázsszőnyegekre. Eltűnnek a szárnyalni vágyókkal, és a tiszta szándékú alkotókkal együtt. Amikor a napi betevőért is meg kell küzdeni, a lelki táplálék, az időtlen érték, a magasröptű gondolat luxusnak számít. Annak, akinek a rohanás mellett marad ideje magasabb nézőpontot kínáló utazásra, ott vannak a klasszikus varázsszőttesek. A vörös szőnyegek formai, minőségbeli változatai kényelmesebbek, a közhellyel kitöltött kivitel kielégíti a kor kultúrigényét, instant élményt kínál tömegtermeléssel. Ha a minőséggel nem tudnak kitűnni, hát megpróbálnak a mennyiséggel. Térhódításuk kontraszelekciós szövődmény. Nem mások, mint a szőnyegevolúció vadhajtásai, laposak, és terméketlenek, sorsuk a maradék nélküli kihalás, vagy a későbbre halasztódó feledés14.

Aki nem a szemével akar látni, az tudja: a varázsszőnyegek eltűnése csak látszólagos. Ami ugyanis halhatatlan kincset őriz, az él, és élni fog a megjegyzettnél jobban - üzeni Weöres Sándor Az érték halhatatlansága című szonettjével.A kincset őrző varázsszőnyegek a lélek benső templomában bárki számáraelérhetőek, de csak az egyéniségük fölé törekvő szőnyegszövők és műkedvelők keresik és látják meg. Ezek a halhatatlan műalkotások a tiszta szándék erejével elmossák a határokat teremtő és teremtmény, alkotó és alkotás, alkotó és befogadó között. Olyan perspektívából láttatnak, ahol a részek felismerik önmagukban az egészet és összehangolódnak egymást emelő szövet-séggé. Emlékeztetnek rá, hogy a világ egy hatalmas varázsszőnyeg. Egymástól elválaszthatatlan szálai összegabalyodtak, mert elfelejtették, hogy egy gombolyagból származnak. De minden szálban ott a lehetőség, hogy emlékezzen eredetére, és onnantól egész létével az összhang újrateremtésén munkálkodjon felismerve, hogy amíg az egyes szálakban nincs harmónia, az egészből is hiányozni fog. A varázsszőnyegek a minták, arra tanítanak, hogy ne érjük be a látszattal, a tartalmatlannal, az értékesnek tűnővel. Múló, tökéletlen érzékszerveink becsaphatnak, de ami időtlen bennünk, az felismeri az igazit, az örök mértéket őrzőt, és nem választ vörös szőnyeget Weöres-szőnyeg helyett.

________________________

1Weöres Sándor, Füves könyv, Trubadúr Kiadó, 2022, 74.

2Weöres Sándor, Füves könyv, Trubadúr Kiadó, 2022, 113.

3Weöres Sándor, Füves könyv, Trubadúr Kiadó, 2022, 58.

4Weöres Sándor, Füves könyv, Trubadúr Kiadó, 2022, 31.

5Márai Sándor, Füves könyv, Helikon Kiadó, 2005, 40.

6Weöres Sándor, Füves könyv, Trubadúr Kiadó, 2022, 122.

7Márai Sándor, Füves könyv, Helikon Kiadó, 2005, 13.

8Weöres Sándor, Füves könyv, Trubadúr Kiadó, 2022, 122.

9Weöres Sándor, Füves könyv, Trubadúr Kiadó, 2022, 6.

10Weöres Sándor, Füves könyv, Trubadúr Kiadó, 2022, 114.

11Weöres Sándor, A teljesség felé, Trubadúr Kiadó, 2022, 124. és 13.

12Weöres Sándor, A teljesség felé, Trubadúr Kiadó, 2022, 138.

13Weöres Sándor, Füves könyv, Trubadúr Kiadó, 2022, 19.

14Weöres Sándor, Füves könyv, Trubadúr Kiadó, 2022, 29.