Élet a kifogásokon túl

"Élni a legritkább dolog a világon. A legtöbb ember csak létezik, ennyi." (Oscar Wilde)

Mindannyian lehetőségekkel születünk. Valaki felfigyel a rajtvonalakra és elindul, más ugyanott drótkerítést lát, amit inkább elkerül, vagy a félelemből felhúzott védőpáncél miatt észre sem vesz.

A LEHETőség olyan, mint a LEHEleT, amely mindig ott van körülöttünk, de csak akkor látjuk meg, ha kimegyünk a hidegbe. A lehetőséget is csak akkor érzékelem, ha nyitott vagyok, és készen állok elhagyni a biztonságot nyújtó, kényelmes ter(e)met. Ha nem teszek semmit, mert nem merek lépni, elszalasztok megannyi tapasztalatot, kellemeset és kellemetlent egyaránt.

"A pesszimista minden lehetőségben nehézséget, az optimista minden nehézségben lehetőséget lát." (Winston Churchill)

Amikor a lehetőségtől megriadok, átugorhatatlan akadályként tekintek rá, pedig nem a kihívás nagy, hanem magamat látom túl kicsinek. Így van ez az élettel is. Ha védtelennek, gyámoltalannak, sebezhetőnek látom magam egy veszélyekkel, szenvedéssel, megpróbáltatásokkal teli bolygón, akkor ösztönösen túlélni szeretném, és nem tudatosan megélni.

Az élet a legnagyobb lehetőség. Vajon élek (vele)? A kérdés keserű szembenézéshez vezetett számomra, amikor évekkel ezelőtt először őszintén válaszoltam rá. Mihez kezdtem eddig a lehetőséggel, hogy megszülethettem, hogy élek? Valóban élek vagy csak túlélek? Csak megúszni akarom a kihívásokat, vagy elébe megyek a lehetőségeknek, és élvezem a tapasztalatokat? Be kellett látnom, inkább féltem, mint éltem. Féltem attól, hogy hibázok, hogy elbukok, hogy nevetségessé válok, hogy veszélybe sodrom magam, hogy nem élem túl, hogy nem bírom ki. De tényleg ez az élet? Idepottyanni az anyagi síkra számtalan veszély közé és survivor showt játszani? Évtizedeket vesztegettem el emiatt a nézőpont miatt. De az elvesztegetett idő is tapasztalás. Talán soha nem jutottam volna el önmagam megismerésének szükségességéig, ha nem tapasztalom meg, milyen a túlélő, elkerülő, megúszó üzemmód. És az önismereti utazás életem egyik legnagyobb kalandja. Már másként tekintek magamra, és az életet egy felbecsülhetetlen ajándéknak tartom, amit nem félek kibontogatni. Nem lettem vakmerő, még mindig megtorpanok kissé a kihívások előtt, de már tudom azt mondani, miért ne? Beláttam, ha a hibázásnak, kudarcnak, csalódottságnak nem adok esélyt, akkor az örömnek, a sikernek sem lesz lehetősége bekopogtatnia hozzám.

Megtanultam, hogy amíg összehasonlítom az életem másokéval, sosem lesz elég semmi. Amíg jólétre vágyom jóllét helyett, csak a hiányt érzékelem. Pedig bőségszemlélettel a legnehezebb helyzetek is lehetőséggé válnak, mert arra figyelek, ami van, és nem arra, ami nincs.

A megélni és a túlélni nézőpontja között húzódik egy átugorható szakadék, önbecsülésnek hívják. Ha rendben van az önbecsülésem, tisztában vagyok az értékeimmel, ismerem önmagam, akkor nem látok egyetlen akadályt sem nagyobbnak magamnál. Aki nem hisz magában, alábecsüli magát és a lehetőségeit, az az önszeretet hiányát kompenzálva lehetetlenné teszi önmaga és mások életét. Aki tenni akar magáért és a világért, az az önbecsülése növelésével kezdi.

"A legnagyobb vétség, ha semmit sem teszünk, mert úgy gondoljuk, túl kevés az, amit tehetünk." (Zig Ziglar)

Aki megismeri valódi önmagát, felismeri azt is, hogy a fejlődési lehetőség határa a csillagos ég, pontosabban maga a Teremtő, aki képére és hasonlatosságára teremtette az embert. De nem elég felismerni a lehetőséget, hogy milyenné válhatok, tenni is kell érte. "A hangvilla sem hangolja be a hangszert, csak javaslatot tesz a hangolásra." (Arkagyij Petrov)

A kérdések, amelyek minden reggelnek megadják a miértet: mit tehetek ma önmagamért és ezáltal másokért? Milyen csodák várnak ma rám? Mi a legjobb, legtöbb, amit kihozhatok ebből a napból? Mivel színesíthetem, gazdagíthatom a világot, mit adhatok magamból? Erősségeim, értékeim ismeretében milyen szolgálatot tehetek?

Fel kell tenni a kérdést, hogy megszülethessen a válasz, a válaszból kibontakozhassanak a tettek, amelyek további tetteket eredményeznek. Hogy amikor este ismét felteszem a kérdést - "mit tettem ma? éltem vagy túléltem?" -, nyugodt és hálatelt szívvel válaszolhassak.