Ha-jó a kapcsolat, megússzuk a zátonyokat

- Sajnos ők sem tudták elkerülni a sziklazátonyt - mutatott a Férfi a közeli csónakra, amely szinte teljesen víz alá merült. - Helyrehozhatatlanul megsérült. Mindketten mély sebeket szereztek, túl hosszú ideig próbálták menteni a menthetetlent.

- Megrendített a látvány, egyikük az utolsó pillanatig a merülő hajóban maradt. Csaknem a csalódások örvényébe veszett. Sajnálom, hogy nem tudtunk segíteni nekik - sóhajtott a Nő. - Az elmúlt időszakban ez már a sokadik zátonyra futás, amelynek szemtanúi vagyunk.

- Szeretném, ha a mi csónakunk kiegyensúlyozottan haladna a kapcsolatok tengerén. Nekünk is jobban kell figyelnünk, és még összehangoltabban eveznünk, hogy elkerüljük a buktatókat. A boldogság vizében szívesen megmártózom, de a zátonyokkal szabdalt sekélyes vizeket és a csalódás örvényeit kihagynám. Szívszaggató végignézni egy közös álom süllyedését.

- Amikor arra vállalkoztunk, hogy egy csónakban evezünk, még nem is sejtettük, mennyi akadállyal kell szembenéznünk.

- Nem az akadályok száma a lényeg, hanem a csónak egyensúlya, megingathatatlansága. Azokból lesz jó páros, akik páratlanul is kiválóan eveznek. Emlékszel, mit mondott társának az iménti hajótörött még a csónakba szállásuk kezdetén? "Szükségem van rád." És az utolsó pillanatban is azt kiabálta: "Nem tudok nélküled élni!" A benne tátongó űrt szerette volna a másikkal betöltetni. A függő, alárendelt, érdekre épülő viszony ellehetetleníti a kiegyensúlyozott csónakázást.

- Vajon a többi zátonyra futott milyen indíttatásból ült egy csónakba a párjával? Magányukat akarták orvosolni? Esetleg az előző partnerükkel közös megpróbáltatásokat szerették volna elfeledni? Vagy csak szeretet után sóvárogtak? Netán unaloműzőül? Az ilyen indítékok már az elején szavatolják a zátonyra futást.

- A másik ember nem a boldogságunk forrása, hanem akivel megosztjuk a boldogságunkat. Nem az, aki teljessé tesz, hanem akivel megélhetjük önmagunk teljességét. A közös hajózás célja nem a révbe érés, hanem az, hogy együtt éljük át az élményeket, néha a viharokat, és élvezzük az utazást. Hogy a másik ember és a vele való kapcsolat tükrében megéljük azt, akik valójában vagyunk.

- Egy csónakban evezni csodálatos dolog, de csak akkor, ha nem fordulunk egymás ellen, hanem összetartunk egymásért és egymással. Mert a cél közös. Ellenben a széthúzásból egymás lehúzása lesz, az együttműködés helyett versengés. Ilyenkor nem csoda, ha előbb-utóbb felborul a csónak vagy zátonyra fut.

- Úgy gondolom - tette hozzá a Férfi -, a kiegyensúlyozott csónakázás feltétele egymás kölcsönös tisztelete és elfogadása. Amikor mindketten őszintén önmagunk lehetünk a hibáinkkal, gyengéinkkel, különc szokásainkkal együtt.

- Most arra gondolsz, hogy túl óvatosan, néha görcsösen evezek? Tudom, te élvezed a mély vizek kínálta izgalmas kalandokat is, és én sem bánom, ha néha a komfortzónámon kívülre csábítasz. De nem lesz széthúzás, nézeteltérés, ha a közös cél mellett mindketten megcélozunk egyéni távlatokat is?

- Egy csónakban evezünk, de nem vagyunk egymáshoz láncolva. Amíg támogatjuk a másik törekvéseit, és szeretettel figyeljük, ahogy szabadon kibontakozik nélkülünk is, anélkül, hogy magunkhoz kötnénk, egyensúlyban marad a csónak, és a boldogság vizein halad át. Nézd csak, épp felénk tart két régi csónakos! Mindig olyan boldognak tűnnek, kérdezzük meg őket!

- Eláruljátok az örömteli, kiegyensúlyozott csónakázás titkát? Már olyan régóta eveztek együtt, és még egyszer sem feneklett meg vagy borult fel a hajótok.

- Azt gondoljátok, mi sosem kerülünk viharba, sosem tévedünk veszélyes vizekre? - A két tapasztalt csónakos egymásra kacsintott, majd a fiatal páros felé fordulva folytatta. - A vihar csak a bizonytalan, kiegyensúlyozatlan bárkákat rengeti meg. Mi az egyensúly titka? Hogy kidobálunk mindent a csónakból, ami közénk, a lelkünk őszinte, tiszta kapcsolódása közé áll: az elvárásokat, a megfelelést, az önbüntető programokat, a lemásolt generációs mintákat, a berögzült előítéleteket, vagyis az összes energetikai játszmát, amivel egymást és önmagunkat szenvedtetjük. Nem cipelünk felesleges terheket.

- Mit tegyünk, ha a kapcsolatok tengerének ellaposodott, sekélyes részén kötünk ki?

- Sekély vízben nincs haladás. Előbb-utóbb léket kap a csónak, vagy megfeneklik. Mihamarabb vissza kell evezni a boldogság és a szeretet mélyebb vizeire. Csak úgy lehetséges, ha mindketten akarjátok. Ha csak az egyik tolja meg a csónakot, a másik nem tesz semmit, ingataggá válik a bárka, és a későbbiekben sem lesz harmonikus az evezés. A kölcsönösségben rejlik az összhang.

- Ha az egyikünk kivonja magát az evezésből, azt jelenti, hogy már nem vágyik több közös élményre?

- Előfordul, hogy elfogy a lendület, és a lelkünk mélyén érezzük, hogy már nem lelkesít az együtt evezés. Ilyenkor általában elegendő megvizsgálni a csónakunk terheit, nincsenek-e felesleges elvárások vagy megfelelések, melyek lehúznak. A hiányérzet könnyen befurakszik a csónakba, ha nem vagyunk jelen a pillanatban. Hálával a lelkesedést újra kifoghatjuk. Csak fel kell ismerni a kapcsolat és a másik ember értékeit ahelyett, hogy a hiányosságokra figyelnénk. Ha így sem sikerül feléleszteni a rajongást, akkor döntenünk kell, hogy teszünk még egy próbát, mert fontos a kapcsolat, vagy inkább kiszállunk a csónakból. A legrosszabb, ha nem teszünk semmit, ha tétlenül nézzük, ahogy zátonyra futunk. Semmi sem marad ugyanaz, a kapcsolatok tengerén sem. De hogy milyen módon változik meg, az tőlünk függ. Minden döntés, minden tett, (a nem cselekvés is) szeretetből vagy félelemből fakad, és a kimenetelt is ez a kettő határozza meg. A félelem ragaszkodik, a szeretet odaad; a félelem támad, a szeretet módosít, elfogad, elenged. De sose a párodon akarj változtatni, hanem az önmagadhoz való viszonyodon!

- A titok - amiről kérdeztetek - egyszerű, megvalósítani annál nehezebb: Legyél az ajándéka annak, akivel közös csónakba szállsz! Maradj odaadó és értékeld a tapasztalást, amit a másik mellett élsz át! A kincse leszel, ha megtapasztalhatja melletted legnagyszerűbb önmagát.