Verses legenda Szent Mártonról

Történt egyszer..., mikor is? arra
nincsenek pontos feljegyzések,
Krisztus után 316-ban,
de az is lehet, hogy '17-ben,

- így ír a korról az irodalom:
mikor ókori pannon hazánkat
a tágas római birodalom
határai foglalták magában -,

tehát: Savaria városában
napvilágot látott egy gyermek,
akit a hadistennek szánva,
szülei Mártonnak neveztek el.

- A fiam egészséges és erős,
-szólt az apa-, már látom, hogy merész,
s kiváló katona lesz, ha felnő
ezért Mars után kapja a nevét.

Édesapja pogány hitvallásban,
jómódban, de szigorral nevelte,
fiát is katonának szánta
és az évek egyre csak teltek.

A kis Márton szépen cseperedett,
s bár szerette, tisztelte szüleit,
titokban más álmot dédelgetett:
Krisztus katonája akart lenni.

Mártont a keresztény hit vonzotta,
terve a keresztséget felvenni,
s napjait - hű szolgához méltóan-
remeteként Istennek szentelni.

-Fiam, terveddel nem értek egyet!
szólt apja, - miért váltanál vallást?
Kimondja a római rendelet:
katona fia katonának áll.

-Drága apám, nekem más a vágyam,
nem érted, ezért elmondom megint:
kívánságom, kereszténynek állva
csak Isten dicsőségét hirdetni.

Márton elérte, amit elszánt,
bár apja, anyja ellenezte,
a keresztények közé beállt,
a püspök hittanulóvá tette.

De mégsem szegülhetett ellen
eltökélt atyja óhajának,
így hát 15 esztendősen
beállt légiós katonának.

Mártont a császári seregben
sorsa bárhova is sodorta,
keresztény értéket követve,
Istent a szívében hordozta.

Kivívta a társai csodálatát,
a hidegben ruháit szétosztotta,
a koldust, amikor már nem maradt más,
a köpenye felével borította.

Tudta Márton, hogy egy fél köpeny is
jól melegít, ha megosztjuk mással,
"amid van, oszd szét", Jézus erre int,
és már burkolta is a ruhátlant.

Éjjel álmában Krisztus viselte
a koldusra terített köpenyét,
aki szavaival elismerte
a fiú felebaráti tettét.

- Aki köpenye felét rám adta,
nem más, mint a hittanuló Márton!
- Jézus eme szavakkal méltatta,
és Márton nem feledte az álmot.

A katonaévek lassan véget értek,
a seregből már keresztényként távozott,
ugyanis felvette a keresztséget,
amiről már oly régóta álmodott.

A légiótól elszakadva
Hilarius püspök mellé állt,
és jutott egyre magasabbra
Márton az egyházi ranglétrán.

De visszavárta szülőföldje,
álmában utasítást kapott,
örömhírt terjesztett útközben,
és térített ifjút és aggot.

Áttért a keresztény hitre
hamarosan édesanyja is,
ám apja a pogány hitet
vágyott követni továbbra is.

A bűnbánó remeteélet
korábban is vonzotta Mártont,
e célból Tyúk szigetére ment,
Isten társaságára vágyott.

Visszatérte után Gallföldön,
példáját többen is követték
együtt imádkoztak, s létrejött
számos szerzetesi közösség.

Téríteni rendületlen,
ez volt Márton hivatása
és az egyházközségekben
a hit megszilárdítása.

Mindenki szerette, tisztelte,
és kísérte megannyi csoda,
talán így tudatta az Isten:
Márton az ő kiválasztottja.

Meggyógyított betegeket,
feltámasztott több halottat,
messzi földön is elterjedt:
hogy ő Isten apostola.

Az esztendők tovaszálltak,
s lett 55 éves Márton,
ekkor püspöknek kívánta
Tours-ban már az egész város.

Szerénysége a krónikák szerint
Mártont egy lúdólba vezette
de sorsa elől nem térhetett ki,
a gágogás hamar leleplezte.

Alázatos maradt püspökként is,
nem tartott igényt a fényes trónra
elviselte a megütközést is,
mert szemet szúrt csendes életmódja.

A pogány bálványok helyén
kolostort és templomot emelt,
püspöksége területén
pogány falu nem maradt egy sem.

Munkájában segítette
az isteni Gondviselés,
pogány templomok dőltek le,
imáját csodák követték.

A keresztény hit terjesztésén
aggastyánként is munkálkodott,
hirdette számos bizonyíték,
hogy ő isteni kiválasztott.

-Itt van köztetek Isten országa!
- idézte Márton Jézus szavait -
- Kik szeretettel néznek egymásra,
örök üdvösség nekik adatik.

Nevét áldották messzi földeken,
és közben már készült a nagy útra,
érezte, hogy az idő közeleg,
amikor találkozhat az Úrral.

Imádkozott Istenhez szólva
még az utolsó percekben is,
halálhírére patakokban
folytak a részvét könnycseppjei.

-Ha még szüksége van rám népednek,
Uram, nem vonakodok maradni,
és munkámmal szolgállak Tégedet!
- ezek voltak utolsó szavai.

Emlékét őrzik templomok,
imák, freskók és énekek,
nevével összefonódott
rég a krisztusi értékrend.

És büszke lakói Szombathelynek
dicső nevét azóta is áldják,
hisz Márton, ki e földön született,
az égben a szentek közt vigyáz ránk.