Kinek a terheit cipelem?

"Csak az látja, hogy merre mehet tovább, aki tudja, honnan jött és milyen terheket cipel magával." (Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors)

Amikor elkezdjük kutatni ismétlődő nehézségeink, mélypontjaink, elakadásaink okát, gyakran kiderül, felmenőink traumáit, hiedelmeit, keresztjét visszük tovább. Rá kell ébredni, hogy nem azzal segítünk, ha tovább cipeljük a "családi hagyományt", a generációs batyut, hanem azzal, hogy megértjük, letesszük, és felszabadítjuk magunkat. (Ha őseim "előszeretettel" örökítették tovább generációkon át például a mártírszerepet, felismerve és megértve ezt én dönthetek úgy, hogy nem kérek ebből, és inkább önmagamat játszom.)

A legtöbb, amit tehetek önmagamért, hogy megadom a lehetőséget, hogy az lehessek, aki vagyok.

Amíg nem ismerem fel, hogy én vagyok az, aki felszabadíthatja magát, addig kiszolgáltatottja leszek különféle kisebb és nagyobb hatalmaknak, kiadom a kezemből életem irányítását. Kívülről várom a segítséget, a kormánytól, a földönkívüliektől, Jézustól stb. De senki nem fogja átugrani helyettem az akadályokat, megoldani a nehézségeket. Az sem segít, ha a körülményeket okolom. Bár térdig érő sárban nehezebb haladni, mint száraz úton, de addig nem tudok kimászni a sárból, amíg szembe nem nézek a ténnyel, hogy ez a sár az én saram is.

"Az önismeretnek nem szabadna ritkaságszámba mennie." (Orvos-Tóth Noémi)

Ha megismerem azt, aki valójában vagyok, akkor már elhiszem, hogy képes vagyok uralni a sorsom, képes vagyok letenni bármilyen (gond)terhet, képes vagyok felszabadulni bármilyen függőségből. Mert akkor leszek szabad, önazonos, ha elengedem függéseimet, kötéseimet, a (gond)terhekhez való öntudatlan ragaszkodásomat. A megértés, tudatosítás, sorsuralás munkával és áldozattal jár. De mindig dönthetek úgy, hogy végre a saját életemet élem, a saját feladataimmal, leckéimmel.

Mi segít a tudatosításban? Ha elgondolkodok magamon minden nap. Tudatosan végiggondolom, hogy éreztem magam, azok az érzések honnan jönnek, milyen múltbeli eseményekből. Megkérdőjelezem szerepeimet, szokásaimat, hitrendszeremet. Felteszem a kérdést, kinek az életét élem, kinek a mintáit követem, kitől, mitől függ a hangulatom?

A terhek (negatív érzelmi viszonyulások, viselkedési minták) nem azért vannak, hogy egész életünkben, sőt generációkon át cipeljük azokat, hanem hogy megértsük, beszéljünk róluk. És eldönthetjük, hogy örökítjük tovább vagy tudatosan letesszük, elengedjük; helyrehozva mindazt, amit őseinknek nem sikerült. Ezzel tehetünk legtöbbet önmagunkért, leszármazottainkért és felmenőinkért is.