Másokért vagy másokból élni

Tudok-e örülni mások sikereinek? Aki őszintén válaszol a kérdésre, ráláthat saját árnyékaira. Betekintést kaphat, hol tart az önismereti úton, mennyire szereti önmagát. Amíg nem tudjuk elfogadni, felfényesíteni árnyékainkat, nem tudjuk szeretettel átölelni önmagunk, szeretetlenségünket kivetítjük másokra. Ezen a kivetítőn megjelenik az irigység, a megfelelni vágyás, a hamis mérce, a versengés, a féltékenység, vagyis az önmagunkkal szembeni elégedetlenség álruhában. Az önszeretet nem az egó hamis fényében tündöklést jelenti, éppen az egó formálta korlátokat átlépve jutunk el az önvalónkig, ahol az önszeretet olyan természetes, mint ahogy reggelente felkel a nap. Másokat szeretni önmagunk szeretetén keresztül lehet.

Amikor már őszintén, szívből együtt tudunk örülni másokkal, rájövünk, hogy a másik sikere, ragyogása nem vesz el semmit a sajátunkéból, sőt, a mi fényünket is erősíti. Akár két gyertya, melyek lángja csodálatos ragyogássá adódik össze. Együtt sokkal fényesebbek, mint külön-külön.

Leegyszerűsítve úgy is szólhat a kérdés: tápláljuk vagy kioltjuk másokban a fényt? Pap Gábor művészettörténész szerint mi, emberek alapvetően kétfélék vagyunk. Vagy másokért élünk, vagy másokból, mások rovására. Az első esetben - ha küzdelemre kerül sor - a két-két ember vagy embercsoport egymásért harcol, azért, hogy a másik félben szunnyadó értékeket felszínre hozza, kibontakoztassa. Az ilyen küzdelemnek nincs vesztese, valódi győztese pedig az, aki a másikat maga fölé tudja emelni. A másik esetben a versengést nem az erkölcs, hanem az érdek irányítja, a célja pedig az, hogy megtudjuk, ki a jobb nálunk, hogy még idejében megsemmisíthessük.

Mindig mi választunk, melyik típusba szeretnénk tartozni, a skálán melyik irányba haladunk. Ha mások rovására élünk, legfeljebb anyagi dolgokkal tömhetjük tele a hátizsákunk. Ha másokért élünk, a lelkünk gyarapítjuk. Mindenki eldöntheti maga, neki melyik az értékesebb. Nem árt szem előtt tartani azonban, melyik a maradandó.