Szárnyát vagy combját?

Bőség: divatos fogalom lett nemcsak a divatiparban. Nem véletlen, korunk logikája a számszerűsítés, statisztikai adatok alapján értelmezzük a világot. A bőséget is innen közelítjük: derékbőség, mellbőség, pénztárcaméret, autók száma, ingatlanok száma, partnerek száma stb. Sorolhatnánk még, a bőség igencsak bő jelentéstartománnyal bír.

Mindannyian bőségre vágyunk, és nem vesszük észre, hogy valamilyen formában mindig ott van körülöttünk. Nem emlékszem már, bennem mikor tudatosult, milyen elképesztő bőségben élek. Az biztos, a felismerést a gyermekeimnek köszönhetem, ha rájuk nézek, mindig emlékeztetnek rá. Az is elég, ha hallom őket, négy helyett mintha tizennégy felől jönne a csivitelés, visítás, sipítozás. Ilyenkor megállás nélkül perdülök-fordulok minden irányba, akár a szélkakas, akarom mondani, széltyúk. Persze ezt örömmel teszem, hiszen egy széltyúknak ez a dolga. Szemmel tartja, ápolja, szeretettel, gondoskodással, figyelemmel halmozza el kiscsibéit. Ők pedig előszeretettel versenyeznek mindezért. Ebből aztán olyan bőség kerekedik, Széltyúkanyó azt se tudja, hová fordítsa a fejét, a sok fordulástól pedig úgy felpörög, az éjszaka csillagos leple sem állítja le.

A bőség zavara bizony okozhat ledermedést és féktelenséget is, vagy mindkettőt egymás után. Tyúkanyónak gyakran a pillanat töredéke alatt döntenie kell, melyik irányba fordul, ha északról üvöltést, nyugatról könyörgést, délről nyafogást, keletről indulatkitörést hall, mindezt olyan kánonban, hogy tollazata égnek áll. Még szerencse, hogy nincs híján a gyors helyzetfelismerési képességnek, ezáltal a ledermedést minimálisra csökkenti. A döntés során kénytelen ösztönös érzékeire hagyatkozni, mérlegelésnek helye nincs. Gyorsulása egy üstökösével vetekszik. A lefékezéssel egy ideig nem lesz gondja, miután mindent megoldott, szimultán gyógyított, nyugtatott, békéltetett, etetett, itatott, altatott, ébresztett, feltörölt, kitörölt, lemosott, felmosott, öltöztetett, vetkőzetett stb., kezdődik elölről, legfeljebb a sorrend változik.

A bőség körforgásától Széltyúkanyó időnként elszédül, és támolyogva dől szélkakasának szárnyai közé. Milyen jó, hogy a bőség adott neki egy fantasztikus Szélkakast is, akire támaszkodhat, amikor a nagy sürgés-forgás leveszi a lábáról. Persze nem a forgástól fárad el, hanem a szívfájdalomtól, hogy valamelyik csibéje kevesebbet kap belőle. Bármennyire igyekszik mindegyikhez egyszerre odafordulni, nem sikerül. Figyelmét, idejét szét kell osztania igazságosan, de az igazság mindig nézőpont kérdése.

Ritkán, szélcsendes, felhőtlen időben felnéz az égre, és irigykedve bámulja a Fiastyúk nyugalmát. Aztán rájön, égi sorstársa is folyamatos mozgásban van, 400 fényévnyi távolságból szemlélve azonban minden másnak tűnik. Ezért széltyúkunk megpróbál a Fiastyúk szemével tekinteni önmagára, életére. És egyszer csak megpillantja a rendet a káoszban, a csendet a hangzavarban, az állandót a változóban, a tökéletest a tökéletlenben. És ráébred, bár a figyelmét meg kell osztania, van valamije, amivel korlátlanul, időtől függetlenül rendelkezik, és minél többet ad belőle, annál többet kap vissza. Ez pedig a szeretet, a valódi bőség forrása. Ez az a bőség, amire érdemes törekedni. És amikor majd - úgy 400 fényév múlva, vagy egy kicsivel korábban - visszatekint széltyúk-életére abból a perspektívából, ahogy most a Fiastyúk nézi őt, látni fogja, hogy a szeretet az egyetlen bőség, amiért érdemes megszületni, élni és meghalni, vállalva a szüntelen körforgást távozás előtt és távozás után is...