A Béke meséje

A mesék birodalmát hétköznapi életünktől csak egy vékony vonal választja el, a Csodák határa. Úgy tartják, az átkelés ezen nem lehetetlen, sőt kifejezetten gyakori mindkét irányba. A határőr nem más, mint a hitünk. A mesék a Csodák határán túlról érkeznek – ahogy a következő történet is – tanulsággal megajándékozva minden nyitott szívű olvasót.

Történt egyszer – a mesebeli határtól nem is olyan távoli birodalomban –, hogy az addig békés, nyugodt napokat felváltotta az ellenségeskedés, a mindennapos perpatvar. Az emberek között folyamatossá vált az összezördülés és a konfliktus. A királynak kétsége sem volt afelől, hogy ez csak a Viszály műve lehet. Elűzte a Békét, befészkelte magát a birodalomba, és ha nem állítja meg, fertőző kórként terjed el. A birodalom határai sem tartják vissza, beszivárog a környező országokba is Ármányt, Gyűlöletet és Háborút szülve.

A király magához hívatta a Bölcset. – Mondd, mit tegyek, hogy elűzzem a Viszályt és birodalmamban újra harmónia uralkodjon? – Kegyelmes uram, ha szembeszállsz vele, az csak további, véget nem érő küzdelmeket szül – felelte a Bölcs. – Azt javaslom, találd meg a Békét, és hozd vissza birodalmadba!

A király el is küldte legkiválóbb emberét, hogy keresse meg és hozza vissza a Békét! A Viszály azonban észrevétlenül eluralkodott az ő szívében is és bekövetkezett, amitől korábban tartott: a szomszédos országok az ellenségeivé váltak. A birodalmon belüli konfliktusok kihatottak a gazdaságra, a kiegyensúlyozott kereskedelmi kapcsolatok megszakadtak, addigi szövetségesei ellene fordultak. A népe is zúgolódni kezdett, amikor megemelte az adókat, hogy hadseregét növelje. Már csak abban reménykedett, hogy megbízott embere visszahozza a Békét és helyreáll a rend.

Hosszú hónapok teltek el feszült várakozással. A háború már a küszöbön állt. A király egyre dühösebb lett, kiadta, hogy kerítsék elő a Viszályt és hozzák a színe elé. Nem kellett sokáig keresni, a Viszály maga állt elő és hetykén nézett farkasszemet a királlyal. – Megparancsolom, hogy azonnal hagyd el az országomat az összes teremtményeddel együtt! – kiáltotta a király és majd szétvetette a méreg annak tiszteletlenségét látva. – Ha nem vetted volna észre – felelte önelégülten a Viszály – itt már rég nem te parancsolsz, hanem én. De lenne egy javaslatom, vezetésemmel elfoglalhatnád a szomszédos birodalmakat, és tiéd lehetne minden kincsük. Ha legyőzted őket, te leszel a környék leghatalmasabb uralkodója. Különben is, a szomszéd birodalom területe hozzád tartozik, így csak visszaveszed, ami jár.

A király időt kért, hogy átgondolja az ajánlatot. Attól tartott, örökre búcsút kell mondania a boldog békeidőknek. Közben megérkezett a várva várt királyi megbízott. – Felséges királyom, megtaláltam a Békét, visszahoztam a birodalomba, de csak akkor hajlandó maradni, ha eleget teszel a feltételeinek. – Halljam, milyen feltételeket szabott! – kérdezte a király türelmetlenül. – Csak akkor marad – válaszolta a megbízott –, ha átadod neki az irányítást és teljesen rábízod magad. Minden döntéshelyzetben őt kell választanod. Ha három napig kiállod a próbát, akkor itt marad. – Rendben, kísérd elém! – intett a király.

A Béke szelíd mosollyal az arcán üdvözölte az uralkodót. – Először is arra kérlek, a szomszédos országokból hívd vissza katonáidat, és engesztelésképpen mondj le birodalmad egy részéről a környező országok javára! – Micsoda őrültség! – vágott közbe a Viszály. – Hisz azok a területek hozzád tartoznak, nem adhatod csak úgy oda! – A király elgondolkodott, de eszébe jutott a próbatétel. Így válaszolt: – Rendben, megteszem, amit a Béke kért – majd a Viszályhoz fordult: – Itt az ideje végleges távozásodnak! Összezavarsz mindenkit, káoszt és békétlenséget szülsz, nincs itt számodra hely! – A Béke azonban közbeszólt: – Hagyd, hadd maradjon még! – A király teljesen összezavarodott a szokatlan kéréstől, de kénytelen-kelletlen jóváhagyta azt. A következő feladat még jobban megdöbbentette: – Tölts el három napot álruhában az alattvalóid között! – A király beleegyezett és hogy kilétét elfedje, koldusnak öltözött. Titokban követte a Viszály is, és nem volt rest feszültséget szítani, ahol csak felbukkant. – Koszos koldus, takarodj! Menj a királyhoz, tőle kéregess, nekünk nem maradt semmink! – kiabálták az emberek, néhányan meg is dobálták. A király legszívesebben levetette volna magáról az álruhát, de eszébe jutott a próbatétel és némán tűrte a szitkozódásokat.

A nap végére nagyon elfáradt, lepihent egy fa alá, hamarosan azonban hatalmas vihar kerekedett, és eleredt az eső. A szántóföldről hazafelé igyekvő földműves meglátta a didergő koldust és a közeli kunyhójába kísérte. A király, miután felmelegedett és jóllakott, így szólt segítőjéhez: – Veled maradnék még egy kis időre, ha nem bánod. Csodálom a nyugalmad, pedig látom, nincs könnyű életed. Ha tehetném, cserélnék veled. – Én viszont nem cserélnék senkivel, még magával a királlyal sem – felelte nevetve a szántóvető. – Történjék bármi, a szívemben béke van, és csak ez számít. De nem bánom, csatlakozz hozzám, mindig akad munka a földeken.

A király a következő két napot a földművessel töltötte, az pedig szántás közben elmagyarázta nyugalma, békés derűje titkát. – A szíved olyan, akár ez a föld, ha szeretettel műveled, gazdag termést hoz, békét, elégedettséget, derűt. Azonban vigyáznod kell, nehogy a gyomok is felüssék a fejüket. A harag, a békétlenség könnyen megfoganhat, és ha nem húzod ki gyökerestől, elszaporodik. Magjait a szél is idehordhatja, de ha minden nap türelmesen gondot viselsz a földedre és a kikelő termésre, még időben észreveheted és kitépheted mindazt, ami kártékony. – A király elgondolkozott és megértette, miért hagyta el birodalmát a Béke, és vetette meg lábát a Viszály. Hála helyett elégedetlenség foglalta el a szívét, már jó ideje csak a saját apró-cseprő ügyeivel foglalkozott, a népét magára hagyta, nem törődött gondjaikkal. A Béke jelenlétét is természetesnek vette, nem adott hálát csendes közbenjárásáért.

Miután visszatért a palotába, a Viszály fogadta. – A szomszédos országok és a néped is ellened fordult! Ebből már nem mászol ki harc nélkül! – kiáltotta gúnyos vigyorral az arcán. – Te nem irányítasz többé, távozz a birodalmamból! – utasította a király higgadtan, indulatok nélkül. Ekkor a Béke lépett oda hozzá: – Kiálltad a próbákat, maradok, amíg értékeled jelenlétemet és engem választasz. – Köszönöm, Béke, a jövőben vigyázni fogok rád minden körülmények között! – szólt a király és szívét melegség járta át, minden haragot és elégedetlenséget kiszorítva onnan. Ezután bármerre járt, bárkivel beszélt, a Béke vele tartott és elhintette magjait.

Azóta senki se látta a Viszályt a birodalomban, sőt azon túl se. A király úgy vélte, sikeresen kiűzte egész mesevilágból, és az átlépve a határt, most az emberek világában szövögeti fondorlatos terveit. A király hatalma odáig nem ért el, de szeretett volna segíteni az embereknek, ezért meghagyta, hogy történetét foglalják írásba. Bízott benne, hogy meséjét olvasva megszületik a Béke az emberi szívekben is, örökre kiszorítva onnan a Viszályt.