Átszellemülés

lélekköntösöm
testembe tűröm
vagyok az átszellemülés
kvantumviolák
hullámspektrumát
átfogó fénycsokor füzér

meridiánok
égi liánok
a forrás infúziói
emlékeztetnek
honnan eredek
angyali dimenzió hív

mindent fényhúrral
hangolt lét ural
polifon dal-a teremtő
skalárhullámok
anyagvarázsló
hang árja a szer elemből

déenesspirált
öröm strukturál
a való magomból fakad
tükörvilágon
élénk színt játszom
az összes csillagárnyalat

irizál bennem
minden egy cseppben –
egy szikra a teljes(s)égből
energiatér
Merkaba-szekér
emel fel és Ő elém jön

lélekköntösöm
csillagfénytükör
sugárzó Forrás-szeretet
hálakristályok
fénytestellátó
érkörén Őt közvetítem

Átszellemülés: szavakkal megragadni olyan, mintha a levegőt próbálnám üvegbe zárni. Aztán felismerem, hogy hasztalan volt minden próbálkozás, mert a levegő már eleve az üvegben (is) van. Szavakkal legfeljebb körülírni lehet, mert amivel próbáljuk kifejezni, mindig csak "is" lesz, az is és még más is. Azért megpróbálkozom a lényegéből megragadni valamit: amikor ég és föld egyesül, amikor anyagi részünk, testünk átlényegíti a szellemi, multidimenzionális részünk. Egyfajta ihletett állapot, felemelkedés, felhangolódás. Ez a találkozás – ha csak pillanatokra is – lehetne egyfajta cél, először is felismerni, hogy több vagyok a testemnél, az identitásomnál, aztán felvenni a kapcsolatot megnyilvánulatlan részeimmel, majd egyre gyakrabban átitatódni a magas rezgésekkel, a szer elemmel. Cél ez mindazoknak, akik már visszafelé tartanak az Egységbe. Elég, ha megtesszük az első lépéseket, és biztosak lehetünk benne, hogy Isten "elénk jön", tárt karokkal vár. És a teljes egységig nincs is szebb "feladat", mint Őt közvetíteni.