Csak újrateremtés

Végül is belátható
semmi új nincsen napunk alatt
– végtelenre unhatja magát az ismétlődés –
paradigmát hajlít bennem a felismerhetően kölcsöngondolat
a csipketerítőn törik ily alázattal a fény
amikor lyukba lép, megbicsaklik az eszmefuttatás
horgolt mintáin az (újra)teremtésnek
hol az önhasonlóság nem ismer határt
olykor-olykor mégis lezárássá varródnak a szélek
de a szálvég új kezdet, egy verzió origója
s befelé tágul, az Ige csipkéződik így a szó tagolta versben
– minden szétaprózott mása egy nagy hologramnak –
a változat egyedi csoda
vagy fraktális véletlen?

Vajon igaz a mondás, hogy "nincs új a nap alatt"? Eszerint nem hozhatunk létre újat, legfeljebb hasonlót, egy változatot. A legújabb kutatások szerint a világ egy hologram, és minden ennek a "szétaprózott mása", minden egy kisebb verziója az egésznek. Erre utalnak a fraktálok is. A fraktál egy matematikai alakzat, amely olyan részekből áll, amelyben minden egyes rész az egészhez nagyon hasonló, kicsinyített másolat.

A világban látható sokféleség csupán az elme teremtménye, látszat. Az univerzum különböző jelenségei csak rezgésszámban különböznek egymástól. Mi mégis sokszínűnek, különbözőnek látjuk a dolgokat, hogy különbséget tudjunk tenni, például hogy lássuk a fehér papíron a fekete betűket. Minden az Egy más megnyilvánulása, számunkra ez a más végtelenül sokszínűnek és egyedinek tűnik. Az elménk számára paradoxon vagy inkább csoda, hogy lehet az Egy sokszínű. Mert az univerzumban nincs vagy-vagy, csak is-is. Az Egy lehet egyedi, és az egyedi Egy.