Egészen

Ha leomlik bennem minden kórhatár,
szabad árnyaim megszelídülve
beülnek rég várt puzzle-helyükre,
mint az újrakomponált csempefugák.
Azt mondhatom akkor, könnyed-én vagyok,
egészen tiszta komplemen-teres,
Minden bennem van, én meg Őbenne
világról világra érek, szÁrnyalok.
Áldott ez a pontos összeszedettség,
ám gyümölcse súlyos, nem zsebretermő,
szolgálat ez, tenni, mi Neki tetsző
Általa, Vele és Benne, a közért.

Az egészbe, egész-ségünkbe beletartoznak azok a részeink, árnyaink is, melyeknek hátat fordítottunk, kirekesztettünk magunkból, mert elfogadhatatlannak ítéltük őket. Hogy ismét egésszé, egészségessé váljunk, szembe kell néznünk kitagadott részeinkkel, megbocsátani magunknak, elfogadni és befogadni ezeket a részeket. Addig másokban látom meg, másokban zavar, felhívva a figyelmem, hogy derítsek rá fényt, mikor is száműztem magamból, mi fájt annyira, hogy inkább kitéptem magamból. Amikor már "minden bennem van", könnyeddé válok, felszabadulok, de áldásaival együtt jár a felelősség súlya is. Mert ez bizony szolgálat. Ekkor már csak a bennem élő Istennek szeretnék megfelelni. Ítélkező helyett elfogadó és megértő leszek. Olyan ember, aki másokért él, nem mások kárára. De ekkor már tudja, hisz minden benne van, hogy amit másokért tesz, önmagáért teszi, hiszen mind-egy.