Er(e)dő idill

Pulzáló zsibongás,
melyet átitat a csend,
a langyos fuvallatban
bólogató páfrány
csipkehaja leng.

Hangyakavalkádban
ernyedt mohanyugalom,
nyüzsgő mozdulatlanság-
spórák tollászkodnak
gombakalapon.

Nyugodt elevenség
és rendezetlen rend.
Az erdő kozmoszában
poláris teljesség
áhítata zeng.

Lépteim nyomában
reccsennek faágak.
Törékeny összhang
lebbenti szárnyát a
riadt madárral.

Csírabölcsővé hal
a bogár, a falevél.
Éltükben, holtukban
nyomuk nem marad.
Csak az emberé.

Lehet valami teljes és poláris egyszerre? A válasz: igen, az erdő. Az ellentétek kiegyensúlyozottságából születik a harmónia. Az erdőben minden tökéletesen összhangban van egymással. Amíg az ember bele nem rondít. A sokféleség békében elfér egymás mellett, sőt, kiegészíti egymást. Semmi sem felesleges. Egy rendszer, amely fenntartja önmagát, és nem fenyegeti a széthullás. Mi a titka? Az, hogy természetes és összeköttetésben van az isteni energiákkal. Tanulhatnánk tőle, ahelyett, hogy pusztítjuk, tönkretesszük.