Felrázva

A Párkák a Földet rázzák, akár a hógömböt
– riasztó káprázat, nem játszanak –, a pelyhek
örvénylő kóválygását rend követi, letisztulás.
"Felrázott emberek, eléggé szédültök?"
Mi tagadás, ébresztő élmény a keringő anarchia,
a világ felbolydulva a fejére áll. De érthető, kell
az új perspektíva, ha szeretnénk túlélni a felfordulást.
Akinek elszakadt az égi bekötése, vagy meglazult
a kozmikus biztonsági öv, könnyen kirepülhet,
asztrálsíkokra zuhanva a dimenziók közt.
A megrögzöttet, aki eddig a földhöz ragadt,
megviselheti a hánykolódókáosz-betegség.
Matériába vagy dogmákba kapaszkodhat,
és stabilizálóként tömködi zsebét. Hasztalan.
Szétesik, mi életképtelen, az ingatag rommá dől,
kavargó darabjai fejekkel ütköznek, józanítanak.
Halott rendszereket kár feltámasztani.

Aki biztonságát az égbe helyezte, megtartja
az isteni köldökzsinór, csak ring, nem kapálózik.
Egy kis himbálózás fejjel lefelé csekély áldozat,
mondhatni esély a maradandót meglátni és lehorgonyozni.

Amikor megbillen az egyensúly, elkerülhetetlen a visszarendezés, helyreállítás. Ha nincs, ami felrázzon, észhez térítsen, magunktól általában nem változtatunk. A bölcs felismeri a változás szükségességét, és nyugodt marad, a kevésbé tudatosak vagy pánikba esnek, visszasírják a régit, vagy megpróbálják a maguk javára fordítani az eseményeket, mások kárára. A rom(b)olhatatlant nem lehet lerombolni, csak azt, ami "romlott". Csak az tűnik el, aminek már nincs helye. Minden átrendeződés értünk van (és miattunk). A helyreállítás magunkkal kezdődik, akiben rend van belül, a világában is az tükröződik. Ha figyelmünk a mulandó helyett a maradandóra irányítjuk, nemcsak bennünk lesz rend és béke, hanem körülöttünk is.