Gondolatkommandó

    – Anya, miért nem láthatóak a gondolatok? – kérdezte Máté, miután elfújta mind a tíz gyertyát autós tortáján. – A kívánságomra gondoltam, arra, hogy milyen jó lenne, ha már most azonnal láthatnám – tette hozzá vágyakozó tekintettel.

– Elárulom, a gondolatok valójában láthatóak. Tulajdonképpen minden egy megtestesült gondolat, csak idő kell, amire anyagi formát ölt – magyarázta Anya. Például te is egy gondolat voltál még tizenegy évvel ezelőtt, és most itt vagy, élsz és virulsz éppen tíz éve. De mondhatnám példának ezt a tortát is. A fejemben megszületett az ötlet, hogy milyen legyen, mert tudtam, milyennek örülnél, és láss csodát, idevarázsoltam, hogy pár percen belül közös erővel eltüntessük. Vagy itt ez a LEGO, amit szülinapodra kértél, ez is egy gondolatból lett.

– A kívánság is egy gondolat, igaz? Mégse lett látható még a tavalyi kívánságom se, ezért most is ugyanazt kívántam, de kezdem azt hinni, hogy ez az egész csak mese.

– Ha jól kívántál, akkor előbb-utóbb láthatóvá válik.

– Hogy kell jól kívánni? – kíváncsiskodott Máté.

– Képzeletedben úgy lásd, mintha már megvalósult volna. Táplálni kell a kívánságot, hogy megerősödjön, de nem mindegy, mivel.

– Úgy érted, meg kell etetni?

– Igen. Ha például türelmetlenséggel, elégedetlenséggel, sóvárgással, irigységgel táplálod, nem az valósul meg, amit szeretnél, hanem épp fordítva, az, amit nem szeretnél.

– Akkor mi a megfelelő tápláléka a kívánságoknak?

– Elsősorban az öröm, a hála, a szeretet, és minden, ami jó érzéssel tölt el. Tegyük fel, tavaly egy új biciklit kívántál, de türelmetlen voltál, azonnal akartad, és egyre csalódottabb lettél, amiért még mindig nem kaptad meg. Elszomorított, amikor láttad, hogy osztálytársaid már nagyobb kerékpárral közlekednek, úgy érezhetted, kinevetnek, amiért te még mindig a régivel jársz.

– De hát ez nem is tavaly volt! – harsant fel Máté.

– Emlékszel, hogy végül mikor teljesült a kívánságod? Amikor már nem is számítottál rá. Nem akartad azonnal és mindenáron megkapni.

– Igen, mert ott volt a roller, akkor még nagyon szerettem vele száguldozni. Főleg a szomszéd utcában, ahol lejtős. Milyen gyorsan gurultam! – idézte fel csillogó szemekkel a kisfiú.

– Igen, boldog voltál, és ezzel az örömmel etetted a kívánságodat is. Hamarosan már az új bicajjal száguldozhattál, nem igaz?

– Mennyi idő kell, amíg valóra válik a kívánság? Ha most újból azt kívántam, amit egy évvel ezelőtt, és megpróbálom örömmel etetni, akkor hamarabb teljesül?

– Óh, igen, ebben biztos lehetsz! – nevetett fel Anya. De ne felejtsd, a gondolatok rakoncátlanok! A kívánt gondolatok gyakran elbújnak, és helyüket a kevésbé kívánatosak veszik át. Fülön kell csípned őket! A buksidban csak a kívánt gondolatok maradhatnak, a többit ki kell tessékelni.

– Kitessékelni? Hogyan? – kérdezte csodálkozva Máté.

– Ezt hívják gondolatkommandónak. Tartsd szemmel őket, figyeld meg, éppen melyik jár a fejedben! Ha azt érzed, a nem kívánt gondolatok, akkor ki kell cserélni azokra, amelyekre vágysz, és ne felejtsd el megetetni őket örömmel. Akkor kevésbé lesznek huncutok. Így teheted őket a barátaiddá. Meglátod, azután mindenben a segítségedre lesznek.

– Itt a gondolatkommandó! – kiáltotta nevetve Máté. – Rakoncátlan gondolatok, ki a fejemből! Ti nem kaptok enni, csak a barátaim, a jó gondolatok!

– Most megyek, kipróbálom az új LEGO-t. Olyan izgatott vagyok, hogy játszhatok vele.

– Rendben, Máté, de megmutathatnád a LEGO-t az új játszópajtásodnak is! Kint vár rád az udvaron.

– Új játszópajtás? Anya, kit hívtál még meg a szülinapomra? – kérdezte kíváncsian a kisfiú, miközben az udvar felé vette az irányt.

– Mindjárt meglátod – mosolygott Anya és Apára kacsintott.

– Egy kiskutya! – hallatszott Máté hangja az udvarról. – Jaj, de édes! Hát mégis teljesült a kívánságom!