GyógyÍr

Nincs mit szépíteni, a folyó-írás forrása kiapadóban,
az írunk múlt idővé vált. Irtunk. Ma már így a helyes.
Vajon meg lehet menteni, mit a tegnapok még óvtak,
vagy a forrásból forradás, maradó heg lesz a kultúra
arcán? A holnap gépiesített gondolatszivárgásai
visszacsorognak és szennyezik a mát, meglazultak
a transzcendens csatornák lélektoldalékai.
Már más medret gondozunk más merítésből,
digitális kultúrföldeket, melyeket a kényelem
műtárgyai tesznek terméketlenné s a túlontúl csömöre.
Mű-értők, mű-vészek és mű-alkotások
mű-világában mű-nyelven műveljük a mű-sort,
a jelen virtuális mű-hiba lett, és nem felelős senki,
mi folyik a csapból, milyen a hordozó közeg.
A papírcirkalom, az ékes-szó-virág strapás, türelemre
int, a trend ma már a magvashír-telen adatátmeNET,
melynek szövedékréseit nem varrja be-tű,
a felhígult marad, a tartalmas veszhet.
B-irodalmába – úgy tűnik – minden belefér,
ironikusz populárisz, mely pirongatás helyett
tudatlanságba ringat. Érthetetlen!
De miért lepődünk meg? Ez az ironage!
A gyógyÍr magáért beszél:
aki ír: őriz, gyógyít, emel és vigaszra lel –
kultúrpartokon gondolata, ha mélyen-szánt, barázda
sorába silány helyett velős literatúrával
táplált betűket vet, metsz és gyomlál
(mert szép az irodalom,
ha nem az oldalhajtásai szöknek szárba) –,
az irtunk a múltba veszik. Az írunk marad örökké jelen.

Írunk, írtunk, irtunk. Ez a folyamat rajzolódik ki az irodalom valamennyi vetületén, a hétköznapi nyelvhasználattól egészen a kulturális és irodalmi "magaságyásokig". A digitális "kultúrföldekre" való átváltás felgyorsította a folyamatot. A szépirodalom is keresletorientálttá vált, a kínálat már nem formálja az igényszintet, hanem épp fordítva. Kivesznek a gyógyfüvek, ha beérjük a gyomokkal is. Pedig gyógyul a magvető, és az is, aki magához veszi a kivirágzott növényt. Mindannyian felelősek vagyunk, mit választunk, mit veszünk magunkhoz, illetve mit teremtünk, mit kínálunk, és mit őrzünk meg.

Nemcsak válaszra, hanem cselekvésre, változtatásra is váró kérdések: Mi lesz a nyelvből, ha nem művelik? Ezáltal mit teszünk magunkkal, mit is irtunk valójában? A jövőnek mit hagyunk hátra? Írást vagy irtást? Kiírjuk vagy kiirtjuk magunkból azt, ami a változás, változtatás kulcsa lehetne?