Hang-ár

Szándékot terelget a szeplőtlen papír,
megnyílik, pontok nőnek dimenziókká,
s teret adnak - magasságokat és mélységeket -,
míg alázatra int a rétegekbe préselt szűzi tisztaság:
megdicsőült fa-lét esszenciák pulzálnak benne.
Sorsa lehetne magasztos, tejútfehér hangár,
ám végzete a kéz hatalma, megközelítés és választás:
jelkép-nyoszolya lesz vagy koporsó, pusztulót őriz,
vagy szakrális tartalmat, melyet az isteni rend diktál.
Terében megremeg a toll, küszöbén rosta,
a szavak meghajolnak, hogy méltók legyenek.
A papírral eggyé válva lemorzsolódnak a sallangok,
hamis szólamok, értékek érvényesülnek érdekek helyett.
A pávavágy kihuny, levedlik a földön csúszó cél,
bebábozódik a ragaszkodás, s míg (fenn)költ a küldetés,
múzsák szövögetik a megszülető lélekszövetét
önfeledtté, szikrázóan tejútporossá.
A kéz sorsa az elengedés, alkot és útra bocsát,
nem ragasztja rá nevét, se érdemét, elégedett,
hisz éli a csodát. Teremthet magasröptűt,
olykor zuhanót, sutát, hangárból messze szárnyalót,
gyógyítót, felrázót, erőt adót, inspiráló mintát.
S nem bánja, ha röpte tiszavirág, ha nem látja,
meddig ér. Hogy szikrát ad, pislákolót,
vagy felvillanyozó villámébredést.
Csak teremt, az er(e)dőből fakadóval és az éterivel,
amely vezeti, vonzza. S a kézből szárny lesz,
amely a dallal együtt őt is a magasba húzza.
A hangár ő, és a hang is,
amely megszületik általa, belőle és benne.
S ő az alkotás és az alkotó is,
a dalában magára ismerő Mind és Egy: Isten.

Képzelj el magad előtt egy tiszta fehér, érintetlen papírt. Érezd meg benne a fa energiáit, az erdő esszenciáját. Milyen szándékkal közelítesz e "szűzi tisztasághoz", fa-sorsát milyen irányba tereled? Tőled függ, hogy "tejútfehér hangár" lesz, vagy pusztulót őrző koporsó. Csak (ki)használod vagy együttműködsz vele? Szíved nyitottsága, szándékaid tisztasága vezérli szavaidat, melyeket a papírra vetsz. Hogy méltóvá válnak-e a feladatra, rajtad múlik. Alkotásod sorsát azonban nem te irányítod. El kell engedned, mert nem a tiéd. Ha "(fenn)költ a küldetés", magasröptű és "tejútporos" lesz, amely kezeid szárnyakká varázsolja és téged is a magasba húz. Onnan fentről nézve eggyé válik a hangár és a hang, már nincs külön alkotás és alkotó, csak a dalában magára ismerő Isten.

Weöres Sándor Ars poetica című verse ihlette a Hang-árt, és egy pályázati kiírásnak köszönhető, hogy megszületett. Weöres Sándor keze fogta a kezem, amikor papírra vetettem, és én örömmel és hálával telve adtam át magam és szárnyaltunk együtt, nemcsak alkotás közben, hanem akkor is, amikor díjnyertes pályaműként beköltözött a szívekbe.