Szerzői reflexiók

kArcaim széljegyzete

Jelentőségteljes

Várok, amíg a jelentőség kiteljesedik,
és a pillanatok reflektorai
sziporkázó csillagokként megvilágítják.
Reményt költeni türelmem az ölébe fészkel,
de csak a sejtés mocorog: ma már
nem érnek szavakká gondolataim.
Míg értelemmel ruházkodik a várakozás,
hangulatom kitartással acélozott szobainas.
Hol holdas, hol-napos közben a nyugtalanság:
ami megszületik: jelentékeny?
a plénumnak vajon mit ad ?
Várok, míg a jelentőség teljessé válik.
Még van pár-na(p), aludni küldöm az elviselést.
Hold tölti be az éjszakahézagokat,
nehogy az űrbe zuhanjak a lényegre törés-vonalain.
Még mindig várok: a jelentőség félkövér most,
inkább homorú. Elfogadom. Vannak napok,
mikor a hold sem teljes, mégsem szomorú.
De meddig várjak? Egyszer talán kikerekedik
a jelentőség részlegesből tökéletesre. Különben is:
boldog, aki a töredékkel is megelégszik,
és a várakozás tapasztalata már a zsebemben,
a részek magjában pedig az egész is ott lapul,
nem is kérdés, bár elképesztő: a világmindenségben
a Teremtő a legfantasztikusabb (holo)grafikus.
Csak innen karéj, valójában teljes a hold,
a viszonyítás józansága nézőpontot egyenesít,
az illúzió egészen behálózott,
ideje lenne szövevénye fölé kerekedni.
A teljesség mindig itt van, lehetőség,
egy kvantumugrás, és megélhetem mint tökéletességet,
csak kiválasztom azonosulásom: rész vagy egész?
A perspektíva meglehetősen jelentőségteljes.

Mit jelent a teljesség? Mi a rész, mi az egész? Mi dönti el, hogy valamit tökéletesen kerek egésznek érzékelsz, míg mást töredékesnek, részlegesnek? A nézőpontnak jelentős szerepe van ebben. Gondolj a holdra, a világűrből látszik a teljessége, a földről szemlélve többnyire nem. Univerzális törvény: minden rész magában rejti az egészet. Kérdés, hogy észreveszed-e? Mit látsz meg inkább? A teljességet vagy annak töredékét? Ránézel egy másik emberre, mit veszel észre elsősorban? A benne rejtőző tökéletességet vagy inkább azt, ami hiányzik belőle? Szemléletmódunk nemcsak azt határozza meg, ahogy másokat látunk, hanem azt is, ahogyan saját magunkat. Csak aki mag(j)ában felfedezte, látja meg másban is a teljességet. A világ tökéletesen visszatükrözi ezt: amit látsz, az vagy. Ahogy Gyökössy Endre gyönyörűen kifejezte: "Árnyék mögött fény ragyog, nagyobb mögött még nagyobb, s amire nézek, az vagyok."

Te mindig a teljesség vagy, ahogy minden és mindenki az. Emberi RÉSZED viszont mindig a rész nézőpontjából tekint magára és a világra. Ez így van jól. De tudd, Te több vagy az emberi részednél, lásd magad hát a tökéletes teljesség szemével.