Jonatán

A gyümölcsfák nemzetségében a hierarchia tetején az almák állnak. Köztiszteletnek, megbecsülésnek örvendenek, amit kiérdemeltek maguknak a bölcsességük és szolgálataik révén. Ők alázattal fogadják a feléjük áradó szeretetet és rajongást, és jól tudják, hogy nem élhetnek vissza vele.

Öreg, bölcs almafák tanítják a fiatal nemzedéket. Nincs könnyű dolguk: az új évezredben tapasztalható minőségi felhígulás mellett az elharapódzott férgesedés is az elkorcsosulás irányába mutat. A vének minden tőlük telhetőt elkövetnek, hogy megállítsák ezt a kóros folyamatot és továbbra is elöl járhassanak a példamutatásban. Kiugró esetek már a múltban is előfordultak, ezek az almaiskolában a történelmi tananyag részei, de egyéb példabeszéddel is erősítik a fiatalok helyes irányú törekvéseit, nemesedését. Sajnos így is akadnak renitensek, akik elfelejtik, hogy fejlődésük mozgatórugója a szolgálat. Ezek általában az ifjak közül kerülnek ki, és a bölcs öregek megértéssel igyekeznek helyes irányba terelni ágaskodásaikat. A következő történet az évek múlásával almáról almára, majd almáról emberre terjedt örök tanulságul szolgálva:

Jonatán első termésű magonc volt. Feltűnő viselkedésével hamar felhívta magára a vének figyelmét. A büszkeség ebben az életkorban minimálisan megengedett, de csak addig, amíg nem árt ezzel másoknak. Jonatán azonban közvetlen társai elnyomására is kísérletet tett, ez pedig okot adott a bölcsek közbelépésére. A magonc a Vének Tanácsa elé került, itt tesznek kísérletet ma is az átnevelésre, végső esetben a fölényesség megnyirbálására. Az elmarasztalás kitért arra is, hogy az ifjonc nem kívánta megosztani gyümölcsöző sikereit, és ezzel helytelen példát mutatott.

– Jonatán – szólalt meg a legidősebb a tanácsból –, az almafák nemzetsége az alázat és a szolgálat által nyerte el azt a megtiszteltetést, hogy kimagasló szerepet vállalhat a mérsékelt égövi gyümölcsfák uniójában. Ezzel a tisztséggel együtt óriási a felelősségünk és a próbatételünk is. Almaként kötelességünk tartózkodni mindennemű önelégültségtől és hivalkodástól. A Teremtőtől kapott ajándékainkat nem tarthatjuk meg magunknak. Szolgálunk a példamutatás által is.

A vén elhallgatott, egy másik tanácstag vette át a szót. – Aki alázatos, az hajlik, aki konokul ellenáll, az törik. A változás szele letöri a vÁGyait annak, aki gőgös, fölényes, fennhéjázó. Te még fiatal vagy gyér tudással és tapasztalattal. De hidd el nekem, az önismeret hiányából fakadó félelem rugalmatlanná tesz, kétségbe sodor, kettétör. Az alázatos meghajol a próbatételek előtt, mert tudja, minden nehézség még hajlékonyabbá, bölcsebbé teszi. A sikerrel járó súlyt is csak az tudja viselni, aki alázatos. Nézd csak meg az aranyló búzamezőt! – folytatta. – Az érett kalász lehajtja a fejét, csak az éretlen hordja fenn. A gyümölcsöktől roskadó fa ága is lehajlik, nem megtartani szeretné, hanem megosztani a gyümölcseit. Bár hajlik, mégis egyensúlyban marad ég és föld között. Nem hiszi magát se többnek, se kevesebbnek, mint ami. Úgy él, mint egy fa a sok közül, de közben meg is éli a saját jelentőségét, hiszen ő is gazdagítja a világot, ugyanolyan értékes, mint a társai.

– Én csak szerettem volna egy kicsit élvezni az erőt, amelyet ég felé törekvő ágaimban érzek – vette át a szót Jonatán –, de elvakított a Nap. Nem vettem észre, hogy ezzel hátráltatom a társaimat. Első termésem sikerét talán túl sokáig élveztem, de belátom, még nagyobb öröm azt szétosztani. Megpróbálom jóvátenni hibáimat, és törekszem észben tartani a megtanult leckét.

– Jonatán, biztosíthatlak, hogy a valódi erő az alázatban rejlik, nem pedig abban, ha mások fölé törsz. A versenyszellem aláaknázza közösségünket, míg az alázat összetartja azt. Ismerd meg bátran erősségeid, adottságaid, de sose kérkedj velük, hanem ajánld fel mások szolgálatára! Azáltal, hogy beismered mulasztásodat, már tettél egy jókora lépést az alázatosság felé.

Az ifjú Jonatán ezentúl is kitűnt társai közül, de már nem kevélysége, hanem szolgálatra való hajlandósága révén. Gyümölcsöző adottságait különleges módon kamatoztatta. Almái zamatába szeretettel táplálta bele az alázatra törekvést abban a reményben, hogy így átadhatja azt az embereknek is. Aki elfogyasztotta gyümölcsét, megértette, "hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség." (Szent István) Voltak, akik rossz szemmel nézték az almafa ténykedését, rájöttek, hogy így elvesztik uralmukat mások fölött, ezért kivágták Jonatánt élete delén. Ő méltósággal hajolt meg sorsa előtt, tudta, hogy az elszórt magok idővel növekedésnek indulnak. Jonatán így nemcsak életével szolgált, hanem halálával és még azután is.