Makulátlan

A makula az égen: szemedben a bélyeg,
naptakaró hályog felhőnek képzelt foltja.
Csak a látszat lékel tályogot a horizontra,
és a rianó valót szétveti a kényszer:

ítélni kell, minősíteni vaksin,
skatulyázni kérdőjelek nélkül, megszokásból.
Meglátásod világtünet: poláris szeparáció
szabdalja az anyaglét terminusait.

Lehasadt a rossz a jóról, dönthetsz bárhogy,
a piedesztálon egynek van helye,
amíg bíráskodsz, a talapzatba intarziát vés
a kettős mérce. Álszent védjegyet.

A tapasztalat, ha eggyé ragasztja a kétségeket
– jó vagy rossz: benned és érted van akármelyik –,
makulátlanságba simulnak szemedben a jelenségek.
Így lesz az isteni szemüveg általad emberi is.

Túl jón és rosszon, a polárissá szabdalt világon, ahol az ítélkezés kőbe vésetett, létezik egy makulátlan perspektíva. Egy isteni szemüveg, amelyet ha magadra öltesz, minden kétséged megszűnik, ami a kettős látással járt együtt. Eltűnik a vagy-vagy, is-is lesz belőle. Mindent ennek fényében szemlélhetsz. Egyszerre látod egy dolog mindkét oldalát, a jót és a rosszat is. Okafogyottá válik a bíráskodás és a döntésképtelenség. Az igazság megkérdőjelezhetetlen, az illúzió leplezhetetlen lesz. Nem mindenki akarja felvenni ezt a szemüveget, mert ragaszkodik a sajátjához, amit már megszokott. Elég, ha te viseled. Aki rád néz, látni fogja benne saját magát, kendőzetlenül. Látja kétségek között őrlődő kis énjét, és a mögötte felragyogó lelket, aki szeretettel néz vissza rá. Egyre többen lesznek, akik kíváncsiak valódi önmagukra, és az isteni szemüveget választják.