Metareflexió

Most már csak figyelem, akár egy színjátékot. Nemrég azt láttam még, hogy reggelente fáradtan kecmereg ki az ágyból, a gyerekeket ruhába, az uzsonnát és a tízórait pedig a hátizsákba bújtatja. Kiosztja a puszikat és az öleléseket is, majd néhány percig a gondolataiba merülve bámul a becsukott ajtó üvegében visszatükröződő, aggódó szemekbe. Ekkor eszébe jut csendes emlékeztetőm: minden rendben van, épségben viszontlátja őket délután. Nem kell rosszul éreznie magát amiatt sem, hogy valójában örül, hogy elmentek. A vágyott csendből most kiveheti a részét, ha a gondolatai is elcsendesednek végre.

Aztán láttam, amint visszatér a vajas kenyér – tea – kávé Bermuda-háromszögéből a kollektív időzónába, és megszervezi az aznapi tennivalókat. Ma is könnyű dolga van, minden feladat egy helyen, a házban összpontosul. Takarítás, mosás, mosogatás, sütés, főzés, újra mosogatás, elkallódott plüssállatok keresése, lyukas zokni megvarrása, vasalás, korrektúra… Itt eszébe jut: jelenlegi élete lényegében és részleteiben egy korrektúra. (No, jobb, mintha tortúra lenne.) Mert mit is csinál nap mint nap? Észreveszi és kijavítja a korrigálnivalókat. A rendetlenséget, a mosatlant, a lyukat a zoknin, a helyesírási hibákat. Gondozza a gyerekeket, a házat, a barátok, ismerősök, szülők lelkivilágát, a macskát, a szobanövényeket, a rábízott szövegeket. Önként vállalt szerepeit tekintve anya, feleség, takarító, szakács, cukrász, fodrász, mentálhigiénés terapeuta, védőnő, békéltető bíró, barát, tanár, korrektor, szerkesztő, író (inkább írogató). A kertész és a kiadványszerkesztő szerep még tanulási fázisában leledzik. A sofőr pedig még mindig parkolópályán. Majd kipipálja, ha a bátorságát is megszerezte a jogosítvány mellé. Az önbizalma már évekkel ezelőtt felkerült a korrigálandók listájára, de egész jól halad, így hamarosan kihúzhatja, mint megoldott problémát. Nem aggódik, mindig kisüt valamit az egész család örömére, olykor még a srácok osztálytársai is kivehetik a részüket. Közben nemcsak a tésztát gyúrja, hanem a szerepeit is. Mindig kerül egy kis töltelék a hiányosságokba.

Egyébként már egész kiválóan navigál a szerepek között, csak ritkán felejt el váltani pl. anyaszerepből feleségbe, vagy tanárból anyába. Még jó, hogy van átfedés, és nem okozhat túl nagy gondot, legfeljebb kakaóval itatja a szobanövényeket, a macska pedig örül a gyerekek tízóraijának. Fordított esetben mindig kap visszajelzést. (A férje hamar megszokta, hogy apának szólítja, és a gyerekek is megértik a "drágámat". Már nem fordul elő, hogy a szennyes ruhák kerülnek a mosogatóba, a koszos edények pedig a mosógépbe. A tisztítószer is rendre visszatér a szekrénybe, miután egyszer a zuhanyzóban felejtette és a gyerekek tusfürdőnek hitték. Ez nem tartozik a kellemes emlékek közé, ahogy az sem, amikor főzővizet készített fürdővíz helyett és kis híján rákká főzte legkisebb csemetéjét.)

Hát, van még hova fejlődnie. Nem nyújthat maximálisat valamennyi szerepében! De olykor már felismeri a tökéletességet a tökéletlenben is. Idővel, befektetett energiával még jobb anya, feleség, cukrász, korrektor, író stb. lehet. A pénzügyekhez nem fűlik a foga, azt meghagyja a férjének, legyen ő a gazdasági vezető. Végül is a férje hozza a pénzt, ő egyelőre csak keresi. Ha rajta múlna, szívesebben élne egy olyan világban, ahol nincs szükség a pénzre. Ő most se erre koncentrál, hanem arra, hogy élvezze, amit csinál. Olyan rövid az élet, miért pazarolja az időt a pénz hajszolására? Idő…, jut eszébe, még azt sem találta ki, mi legyen a mai harapnivaló és a holnapi uzsonna. A rendrakásnak, mosogatásnak várnia kell, amíg befejezi a korrektúrát. Ha kijavítja a maradék negyven oldalt, akkor is hátravan még kétszeri átnézés. Pedig azt tervezte, ma átküldi a kiadónak. Szeretne megfelelni, de most már csak magának. (Senki sem kérte, hogy ma fejezze be, saját maga döntötte el, hogy így lesz. Még szerencse, hogy most már rugalmasabb, ha bármi közbejön, nem esik kétségbe.) Írni is szeretne, a magazin minden hónapban várja a verseket, írásokat. Talán sütés közben rátalál az ihlet. Ha mégsem, egy kicsit csalódott lesz, de éjjel még kisüthet valamit.

Már megint szétszórt, így minden lassabban megy. Nem figyelmeztetem, ő is tudja. Csak figyelem, és mosolygok a csapongásán. Roppant vicces, ahogy próbál helytállni a különböző, magára aggatott szerepeiben. Szeretem, amikor lelkes, és azt is, amikor elfárad és zsörtölődik. A tapasztalat a lényeg, az elfogadott és megélt pillanatok, bakikkal és örömkönnyekkel. Hálás vagyok valamennyi megélésért és a tudatért, hogy sikerült felismernem önmagam mindezekben és mindezeken túl is. Hiszen az összes szerep, az összes karika a szemek alatt, az összes keringő gondolat és felmerülő érzés csak egy parányi szelete annak, aki valójában vagyok. Most már ő is tudja, és csak akkor aggódik, ha elfelejti, hogy nem a szerepeit kell boldoggá tennie, hanem igaz valóját. A szerep nem más, csupán egy levethető kellék, nem érdemes ragaszkodni hozzá. Erre egyre ritkábban kell emlékeztetnem.

Most már csak figyelem. Figyelem, ahogy hajnalban lelkesen kiugrik az ágyból, és alig várja, hogy leírhassa éjjel kisütött gondolatait. Összhangban vagyunk, ezért minden sokkal könnyebb, felszabadultabb. Az élete nem küzdelem már, hanem játék. Egy olyan színjáték, amelyben ő többé nem a Szerep, hanem a Színész, aki saját öröméért játszik. (Ahogy a Rendező, a Forgatókönyvíró, a többi Színész is, és végső soron minden.) Most már csak figyelem és megélem Önmagam, örömmel, elfogadással, lelkesedéssel fogadva minden pillanatot.