HetedHét

történetek

Nézőpont kérdése

– Egyre betegebb ez a világ! – állapította meg a papagáj, miközben átreppent a kalitka másik végébe. – Az emberek folyton rohannak. Nem értem, hova ez a nagy sietség. Csak kiabálni állnak meg, egymás képébe üvöltenek, ilyenkor még az ábrázatuk is megváltozik. Biztosan a hallásukkal van baj. Hiába csipogok, szinte rikácsolok, meg sem hallják. Pedig már két napja nem kaptam friss vizet, és lassan a magok is elfogynak. Nem is tudom, sírva fakadjak, vagy inkább dalra? Igen, talán énekelnem kellene, arra egész biztos felfigyelnek. Elkápráztatom őket. A különleges táncomra már ügyet sem vetnek, de ha dalolni kezdek, odáig lesznek.

– Hát te? Dalos pacsirta vagy papagáj jelmezben? Vagy egy bohóc, aki díszpintynek hiszi magát? – vetette oda gúnyosan a veréb a nyitott ablak párkányára szállva. – Kalitkát tévesztettél, a cirkuszban lenne a helyed.

– Ha nem tetszik, ne hallgasd! – vágott vissza a papagáj. – Különben is, nem neked szól! Az embereknek dalolok, hogy lenyűgözzem őket. No meg azért is, mert annyira elfoglaltak, hogy a napi betevőt is elfelejtették. Talán a hangomra felfigyelnek. Korábban elkényeztettek, mostanság viszont valami nincs rendben velük. Aggódom értük, lehet, hogy betegek.

– Miről beszélsz, te palimadár! Bezártak egy kalitkába és meguntak. De ne aggódj, ha éhen pusztulsz, majd észreveszik.

– Dehogy zártak! Csak vigyáznak rám, nehogy felfaljon az a szőrős szörnyeteg. Folyton feni rám a fogát. Így legalább biztonságban vagyok. Igaz, kicsit unalmas egyedül. A te üvegkalitkád elég tágasnak tűnik, ha kinyitják, jöhetnél gyakrabban is, majd eldiskurálunk.

– Ez nem üvegkalitka, ez egy ablak! Én szabad vagyok, veled ellentétben.

– Ahogy említettem, én csak azért vagyok itt, mert a különlegességem miatt veszélyben lennék.

– Milyen különlegességre gondolsz? A hangodon még van mit csiszolni. Talán valóban a cirkuszból jöttél. Hadd lássam, mit tudsz!

– Neked nem tűnt fel? Nincsenek csíkjaim. Mindenki csíkos, csak én nem. Én csodás színekben pompázom. Régebben különlegesnek éreztem magam emiatt. Most már inkább zavar, hogy más vagyok – sóhajtott a papagáj.

– Csíkos? Én nem látom, hogy közel s távol bárki is csíkos lenne.

– Csak irigykedsz, mert te is olyan vagy, mint a többiek, csíkos.

– Gond lehet a szemeddel. Mondanám, hogy nézesd meg... Esetleg, ha szabadulsz. Tudsz egyáltalán repülni?

– Persze, naponta többször is átrepülök a másik oldalra. Itt van ez a hinta, ott meg az a faág, a kettő között szinte szárnyalok. Megmutassam?

– Ezt nevezed te repülésnek?

– Mi másnak nevezhetném? Ez az egyik különlegességem. Nekem szárnyam is van, az emberek és a szőrgombolyag csak lábakkal rendelkeznek.

– Drága barátom! Jó-madár vagy, de egy kissé szűklátókörű. Nekem is van szárnyam, de veled ellentétben használni is tudom.

– Csak azért, mert tágasabb a kalitkád.

– És ahhoz mit szólsz, hogy az embereknek nincs szárnyuk, mégis repülnek? A fecskétől hallottam, hogy vasmadarat építettek, azzal szelik a felhőket. Nézd csak, az emlegetett madár megjelent!

– Miről cseverésztek? – kérdezte a fecske, miközben helyet foglalt a veréb mellett az ablakpárkányon.

– Épp a vasmadárról meséltem ennek a jómadárnak. Hogy az emberek szárnyak nélkül is az ég uraivá váltak.

– Valóban mindent uralmuk alá hajtottak, csak saját maguk, és az életük felett nem tudnak uralkodni – tette hozzá a fecske. – Szabadnak hiszik magukat, közben a szokások és a félelmek rabjai. Önmagukat zárták kalitkába.

– Akkor nem is csíkosak? Én ostoba, a kalitkájuk rácsait véltem csíkoknak! – kiáltott fel döbbenten a papagáj! – Már mindent értek: amikor rájöttek, hogy be vannak zárva, belebetegedtek.

– Az okfejtés hallatán a fecske és a veréb elgondolkozva nézett egymásra. A töprengésből a fecske ocsúdott fel először. – Végül is... Nézőpont kérdése.