Perseidák

Alkonyat tölti meg a galambpáholyt,
szürkén turbékol szemben a háztető.
Ma Szent Lőrinc könnyezik az éjszakai vásznon,
végre nem az unalmas Nap-Hold keringő.
A párkányra könyököl a mályvacserje,
talán helyet cserélne a galambokkal,
tölcséreivel hallgatózik, vajon engem kémlel?
Éppen kártyázok a kvantumokkal.
A lehetőségek paklija kiterítve,
kedvem szerint húzhatok valóságot.
A pillanat valamennyi kiterjedése
mályvaszín galambsorban szférámba szivárog.
Lény-egem palettájára csillagport
tüsszentenek a most-esszenciák.
Lelkem most-teli zseb, kifordítom,
egységgé tágítanám a dualitást.
És lehullik az ég a csillagokról,
ahogy a pakliból az inverz világ.
Elrepülnek sorban a jóllakott most-ok,
nyomot cserélnek lény-egemmel a Perseidák.

Rád hangolódom, miközben odakint csillagok hullanak az égből. Talán a Te mostodban is épp a Perseidák színesítik az éjszakát, de az is lehet, hogy táncoló hópihék látványa fogad, ha kitekintesz az ablakon. A szinkronicitás minden bizonnyal már nem okoz meglepetést Neked, csak egy kis belső bizsergést, leheletnyi izgalmat, mint amikor a misztikum összetalálkozik a hétköznapok realitásával. Te is szívesen töltöd időd az égbolt fürkészésével? Talán utánanéztél annak is, hogyan kapcsolódik össze a meteorraj a Perseus csillagképpel és Szent Lőrinccel. Egy ilyen láthatatlan szál lüktet köztünk is, Te, én és a vers sorai között éppen most. Biztos átérzed Te is az időtlenség csodáját, a Te mostod, az én mostom és a vers mostja közti vákuumot. Olyan űr ez, melyben felolvad az idő és a tér, csak a Most van, az űr végtelenje egy pontba sűrítve. Szinte érezlek, izgatottan fürkészem lény-eged, amint épp elmélyedsz az enyémben. Hálás vagyok, hogy nyomot cserélünk.