Poggyász a határon

Novella

A határhoz érek, hosszú sor várja az átlépést. A nyaralás édes és keserédes emlékeivel a bőröndömben várom a sorom. Hazatérek végre. Csodálatos volt ez a kiruccanás is, de már vágyódom haza.

Az egyik határátlépő élénk szóváltásba keveredik a határőrökkel, feltartva ezzel a sort.

- Már megmutattam a bőröndömet, mire kíváncsi még? - hallom, és a sorból kilépve megpillantok egy öltönyös úriembert, aki magából kikelve belerúg a poggyászába.

- Értse meg, ezt nem viheti magával! - csillapítja a határőr. A pénzt itt kell hagynia, legfeljebb letétbe helyezzük, ha igényt tart rá. A bankkártyák is maradnak, és az autó is.

- De hát hogy gondolja! Végigdolgoztam a nyaralást, és nem vihetem magammal a pénzemet? Micsoda arcátlanság ez! - értetlenkedik az öltönyös.

- Nyugodjon meg, otthon nem lesz szükség a pénzére. De a bőröndje egészen üres. Mit tud felmutatni? Az egyenlege megcsappan, ha üres bőrönddel tér haza. Következő átlépéskor kell elszámolnia vele ténylegesen.

- Hogy érti, hogy elszámolni?

- Következő alkalommal, amikor átlépi a határt, a nyaralásra üres bőrönddel fog érkezni.

- De hát a pénzt miért nem vihetem? Az nem ér magának semmit?

- Sajnos nem, hazánkban más a fizetőeszköz. Szeretetnek hívjuk. Beváltott gondoskodás, figyelem, megértés, őszinteség, és még sok más apró. Nézze csak! - mutat előre a határőr. - Ott az a hölgy három bőrönddel érkezett. Sok boldog pillanatot összegyűjtött, amit be is váltott szeretetre, hárombőröndnyi szuvenírrel tér haza. Viszont a magáé pénzzel volt tele, az sajnos nálunk nem ér semmit. Megértem, hogy ezzel nem volt tisztában, könnyen elfelejthette, hisz eddig csak néhányszor lépte át a határt, de kötelességem tájékoztatni, hogy a legközelebbi nyaralás alkalmával ez ne forduljon elő.

Az öltönyös bosszúsan földhöz vágja pénzzel teli bőröndjét, és a maga igazát hajtogatva lépi át a határt. Mindjárt én következem. Vajon a határőr elégedett lesz? Nekem kettő útibatyum van, de került bele ez is, az is. Talán beváltva elégedettek lesznek vele az otthoniak. Nagyon igyekeztem megpakolni minél több szeretetegységgel a csomagom. A nyaralás elején nem voltam elég körültekintő, több egységnyi megbocsátást és elfogadást elherdáltam. Egy alkalommal az őszinteséget is elpazaroltam, aztán a bűntudat miatt a békét. Az önmarcangolás miatt lemaradtam számos örömteli pillanatról, amit a bőröndbe tehettem volna. De amint felismertem, próbáltam jóvátenni. A gyávaság is elég sokba került. Eltartott egy ideig, amíg egyenesbe jöttem. Aztán már tudatosan kerestem a felemelő pillanatokat. Rengeteg barátot ismertem meg, akikkel segíthettünk egymásnak a gyűjtögetésben. Többször is adtam a saját csomagomból olyanoknak, akiknek nagyobb szüksége volt rá. Hálával fizettek. A második bőrönd szinte az elégedettséggel van tele. Talán a határőr pozitívan értékeli az útravalóm. Mindjárt kiderül, végre én következem.

- Jó napot! Ez a kettő bőröndöm van, vegyes csomagok - mondom bizonytalanul. Úgy érzem magam, mint aki a vizsgabizottság előtt áll, de nem biztos magában, hogy jól megtanulta a leckét.

- Üdvözlöm ismét! Gondolom, magának már nem kell mondanom, miket vihet haza - szól a határőr.

- Igen, tisztában vagyok vele. Pénzem nincs, azt nem gyűjtöttem. A ház se az enyém volt, hanem a banké. Tessék, nézze csak meg a bőröndjeimet! - felelem.

- Látom, az egyik bőröndben mínuszok vannak. Pillanat, majd a mérleg elárulja, mennyi a végeredmény, amivel átlépheti a határt. Aha, beváltva ez annyi, mint egybőröndnyi szeretet. Azt hiszem, az előző kiruccanása óta elégedett lehet. Ha javasolhatok valamit, kevesebbet aggódjon amiatt, mások mit gondolnak, ne munkaként fogja fel, hanem élvezze is a nyaralást, és igyekezzen jobban értékelni önmagát. Ha megfogadja, következő nyaralásra meglesz a két bőrönd is, meglátja - mondja a határőr és mosolyogva rám kacsint. - Üdv itthon!

Elégedetten lépek a sorompó elé. Mellettem ismerős arcot pillantok meg, aki épp az ellenkező irányba tart.

- Szia, de örülök, hogy látlak, te már újabb nyaralásra érkeztél? - kérdezem barátomat, akivel még nyaralásom legelején ismerkedtem meg.

- Igen, úgy időzítettem, hogy találkozzunk! Hirtelen kellett hazatérnem, és nem tudtam megköszönni neked a megértést, és az elfogadást. Pedig sosem voltam kedves hozzád, gyakran bántottalak is. Tessék, itt a hátizsákom, ez a tiéd. Otthon azt mondták, ez téged illet.

- Ugyan, sokat tanultam általad, nem tartozol semmivel - válaszolom, majd vonakodva belenézek a hátizsákba.

- Látom, meglepődtél - feleli zavaromat látva -, ezt a zsáknyi hitet azért adom, mert nyaralás alatt elvettem tőled, így évekbe tellett pótolnod. Ha jobban hiszel magadban, talán most három bőrönddel térsz haza.

- Köszönöm! - felelem hálásan. - Ez pedig a tiéd! - Emelek ki a bőröndömből egy köteg megbocsátást. Jó nyaralást! Ha itt leszel még, amikor visszatérek, megünnepeljük!

- Rendben! Ezúttal nagyobb adag szeretettel foglak várni, ígérem!