Szerzői reflexiók
kArcaim széljegyzete
Szemlélet
(A megfigyelő-effekt margójára)
Naivitásommal
sétálgatok. Érdesek
az emberi kontextusok macskakövei.
Közelebb
húzom kebelbarátom,
mielőtt még filantrópiám
elmacskásodik.
Mikor
szegődött mellém, ködnyelte emlék,
már régóta
fix kiegészítőm a naivitás.
Manapság
luxus – tartja a közvélemény,
erről lehetne,
de inkább nem nyitok vitát.
Költségtelenül
fény-űző jószág, állíthatom,
se kenyeret, se extrákat nem kér.
Szívmelengetően
hűséges és ragaszkodó.
Úgy vélem, nem
bírna ki egy gazdacserét.
Fajtáját tekintve jórészt bizalomszerű,
kiváló pedigré, jámbor, közvetlen jelleg,
a füle nem volt és nem is lesz zöld.
Jóhiszemű,
de nem aggódom, hogy félrevezet.
Úgy tűnhet,
gyanútlan, olykor mit sem sejtő,
de csupán
védtelenül bizakodó és előzékeny.
Főként a
szelektív látása tehet erről:
csak a fényt
észleli, az árnyékot nem.
Ha megvillan
baljóslatúan egy fogfehérje,
ő mindebből
egy mosolyt vesz magára.
A
feltéte(le)ktől rendszerint égnek áll a szőre,
csak a
körítésektől menteset preferálja.
Az
élősködőkkel is gyakorta összecimborál,
naivitásomnak
talán ez az egyetlen hátránya,
de én így
szeretem, hogy mindenkiben jót lát.
Nem
cserélném le alattomos, kósza gyanakvásra.
